Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

ALSÓ FOKÚ OKTATÁS - KOPASZ GÁBOR Az alsó fokú iskolai oktatás Bács-Bodrog vármegyében 1935—1950

lekedés. Azonban ebben az öt községben összesen csupán 46 iparostanonc található. 16 A második világháború alatt a vallás- és közoktatásügyi miniszter a zeneiskolákat és zenetanfolyamokat is a tankerületi főigazgató hatáskörébe utalta. Amelyik zeneintézetben legalább két zenei tanszak működött, ze­neiskolának számított, de ahol csak egy tanszak létezett, csupán zenei tan­folyam volt. A zeneiskolai igazgatók jelentései alapján a tankerületi főigaz­gató számbavette a zeneiskolák működését, helyzetét. Bács-Bodrog me­gyében két államilag engedélyezett zeneiskola volt : Baján és Jánoshalmán. Mindkettő alsófokú zeneiskola volt. A bajai zeneiskolát Karig Emil ny. tanítóképző intézeti tanár alapította 1929-ben és egyben ő lett a zeneiskola igazgatója. Az iskola 12 éven keresztül úgy működött, mint a Bajai Liszt Ferenc Kör államilag engedélyezett ze­neiskolája. Baja város 1941-ben vette át és szeptembertől kezdve városi zeneiskola lett. Az igazgatón kívül három tanára volt, akik mind a hárman egyszersmind városi tisztviselők is voltak. 17 A bajai zeneiskola eredeti négy tanszaka (zeneelmélet, zongora, hegedű, brácsa) később még kettővel (ének, gordonka) bővült. Sőt tartott fenn az iskola zeneóvodát is. A zeneiskolának mintegy 200 növendéke volt. Jánoshalmán Wilhelmus Henry holland állampolgár, zongoraművész és zeneszakértőnek volt államilag engedélyezett kisméretű, két tanszakos (zongora és hegedű) zeneiskolája. Mindössze 19 növendéke volt. Mivel a hegedű tanszaknak legtöbbször igen kevés tanulója volt, ilyenkor ezek ta­nítását is az igazgató látta el. Ha a számuk növekedett, hegedűtanárt is al­kalmazott. Volt az iskolának körpecsétje (középen stilizált lant, körfelírata: Jánoshalmi Zeneiskola) ; a növendékek vizsgát tettek és erről bizonyítványt kaptak. Wilhelmus sokat küzdött a jánoshalmi zárda szerzetes nővéreinek zenetanítása ellen; működésüket kontárkodásnak tartotta. 18 Második világháború alatti oktatásügyi intézkedések Az elemi iskolai oktatás folyamatos menetét nem kis mértékben zavarták meg a második világháború alatti katonai behívások, háborús események. 16 Pécsi Tankerületi Főigazgatóság iratai, 1418/1941—42. sz. 17 Uo. 3.562/1942—43. sz. 18 Wilhelmus Henry Budapesten lakott és onnan járt le Jánoshalmára tanítani. Tartott fenn hasonló zeneisko­lát Kiskunhalason és Kiskőrösön is. A második világháború végén lakását is Kiskunhalasra tette át, és Kiskun­félegyházán is aeneiskola szervezésébe kezdett. Hegedűtanárként egy ideig Hajek Sárit, majd Scherer Jánost al­kalmazta iskoláiban. A hegedűtanításra befizetett tandíjakból 18% volt az igazgatóé dologi kiadásokra. A hegedű­tanárnak az esetleges magánnövendékeit is be kellett íratni a zeneiskolába. A tanár utáni MABI biztosítási díjat 50%-ban az igazgató, 50%-ban pedig maga a hegedűtanár fizette megállapodásuk szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents