Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

ALSÓ FOKÚ OKTATÁS - ZORN ANTAL Adatok a katolikus népoktatás helyzetéhez a kalocsai érsekség területén 1848-ig

köteles engedelmességet elhanyagolja. Az orgonát jól kezeli, jó hangja van. A gyermekek tanítására kevéssé alkalmas." 1803. Dunapataj. ,,Rossz erkölcsű és viselkedésű volt, de komoly igye­kezete folytán megjavult." 1806. Dunaszentbenedek. „A kántortanító Mikolczi János, Jánoshalma szülötte, 42 éves. Itt 2 éve működik. Fajszon 6, Patajon 4, Jánoshalmán és Kalocsán 2—2 évig volt elemi iskolai tanító. Viselkedése nem nagyon jó, többször sokat iszik." A századforduló tanítói kifogásolható magatartásának több oka lehetett. Mindenekelőtt hiányzott a kellő számú, megfelelő képzettségű tanító. A különféle tanügyi, tanfelügyelői utasítások, a munkaköri szétválasztások is bonyolították a helyzetet. A fizetésemelések, a szántóföld-juttatások sem javították kielégítő módon anyagi helyzetüket. Sajnos az erkölcsi meg­becsülés is hiányzott. Miskén az 1800-as évek elejétől 56 évig ott tanító Pásztory András helyzete a falu lakosságával, elsősorban a tehetősebbek­kel szinte megalázó volt. A módosabb gazdák ugyanis megkövetelték tőle, hogy névnapjukon és karácsony előestéjén ablakaik alatt énekszóval fel­köszöntse őket. Ilyenkor az evés-iváson kívül valami csekély ajándékot is kapott. A tanítók lakáskörülményei nem voltak egyformák. Azokban a községek­ben, ahol a tanítás a XVIII. század első felébon megkezdődött idővel az iskolával együtt igyekeztek a tanítói lakásokat is elfogadható állapotba hoz­ni. Az új iskolával együtt pedig lakásokat is építettek. A század vége felé szervezett iskolákban azonban nem volt mindig lakás. Borsódon 1791-ben Hinorányi Józsefnek másnál kell laknia, mert háza nincs. 1783-ban Kondry József lakása Tataházán nyomorúságos, mert abban a szobában kell az oktatást végeznie, amely holmijainak épült. Rossz állapotban van a dusnoki tanító lakása is, a fajszié pedig „vert falakból készült, s alig van valami azoknál nyomorúságosabb." A foktői kántortanító lakása sárból és fából készült, de az is rossz állapotban van. A kiskőrösi mester lakása 1873-ban két szobából áll, de már „összeomlóban van." Jánoshalmán Almási József lakása nyomorúságosnak néz ki: kerítése, kamrája nincs, házi eszközeit a padlóra kell raknia. A császártöltési Shütz György vályogházban lakik. Az 179l-es vizita azt írja róla, hogy a közepes­nél gyengébb állapotban van, állandó tatarozásra szorulna. A sok sötét helyzetjelentés után jólesik olvasni, hogy Tubich Antal tanító Garán 1791­ben saját költségén építette fel a lakását vertfalakból, s igen jó állapotban van. * * *

Next

/
Thumbnails
Contents