Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
ALSÓ FOKÚ OKTATÁS - ZORN ANTAL Adatok a katolikus népoktatás helyzetéhez a kalocsai érsekség területén 1848-ig
földjét, tartsa fenn az iskolát, s végül fizesse még a tandíjat is. Ez azonban már sok esetben felülmúlta anyagi erejét. Bácsalmáson az 1738-as egyházlátogatási jegyzőkönyv elrendelte, hogy rendszeres „erkölcsi, írás-olvasásbeli, hittani oktatásért" a tanító mindenkitől havonta egy-egy garast kapjon. Császártöltésen 1762-ben ugyanennyi a tandíj. A nemesnádudvari szülők havonta 3-3 krajcárt és egy-egy darab fát adtak a tanítónak. Sükösdön 1774-ben 7 krajcárt fizettek a szótagolni, olvasni és írni tanulók. Garán évi 1 forint vagy 1 véka búza volt a tandíj. Baján már bizonyos differenciálódás nyomait találjuk: a sillabizáló és olvasó gyermek után 1 polturát (másfél krajcárt) az írás tanításáért fél krajcárt fizettek a szülők. A tandíj persze csak kevés helyen folyt be rendszeresen. A rendszertelen tandíjfizetés a tanító vagy a segédtanító anyagi helyzetét nemegyszer válságossá tette. Összegezve megállapíthatjuk, hogy az iskolákkal rendelkező községekben az iskoláskorúak egynegyede, jobb esetben egyharmada látogatta rendszeresen az iskolát. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy — különösen Kalocsa környékén, de másutt is — sok volt az ún. szállás (Homokmégy, Szakmar, Harta, Rém, Legyen), s az ott lakó gyermekek évente egyszer-kétszer, jobb esetben minden vasárnap találkoztak csak a pappal együtt kiszálló tanítóval, aki énekre és kevés olvasásra tanította őket, akkor a végeredmény az, hogy országos átlagnál —• az egynegyednél — több gyermek az érsekség területén sem látogatta az iskolát. Pedig az érsekek a vizitátorok útján ugyancsak szorgalmazták az iskolábajárást. Egyrészt a tanítókat kötelezték arra, hogy ne szedjenek tandíjat, ami nem egyszer lehetetlen anj^agi helyzetbe sodorta őket; másrészt büntetések kiszabására kötelezték a községi elöljárókat az iskolába járást elmulasztók ellen. Ezeknek az intézkedéseknek azonban nem volt sok eredménye. 1772-ben Felsőszentivánon a mulasztóra kirótt egy-egy garast nem hajtották be. Vaskúton sem voltak hajlandók az esküdtek a szülőkön behajtani a büntetést — panaszkodik a látogatást és ellenőrzést végző pap. A kicsinyek számára iskolalátogatás, az iskolás koron túl lévők és felnőttek számára a vasárnapi, böjti és húsvéti időben pedig a napi istentiszteleten való részvétel volt a kötelező. A megjelenésre a földesurak mutattak példát. A hiányzókat a pap prédikációjában rótta meg. A serdülő fiataloknak ezen kívül minden vasárnap délután hitoktatásra kellett járniok a templomba. Erről jóval kevesebben hiányoztak már, mint a kicsinyek az iskolából. A tanítás anyagát az egyház határozta meg. Patachich Gábor érsek 1738. május 18-án kiadta a plébániák szabályzatát, amelyben a kántortanítóra vonatkozó szakasz így szól :
