Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)

KÖZEGÉSZSÉGÜGY - ILLYÉS BÁLINT—JAKAB LÁSZLÓ Kunszentmiklós egészségügye a XVIII—XIX. században

Ezt követően számos fölsőbb utasítást találtunk a ref. egyház Körleveleinek jegyzőkönyvében, míg aztán végre a 481/1823. sz. kir. utasítás elrendelte az oltások anyakönyvi bejegyzését. Végeredményben sem volt azonban kellő foganatja a lagymatag helytartótanácsi ajánlásoknak, mert például 1852ben mindössze 2541 gyermeket oltottak be az egész Kiskunságban, s „köztük száznál több iskolás gyerkőcze revaccinaltatott (ti. újraoltatott)" — ahogy följegyezte Palugyay. Föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy zseniális meglátásaikkal egyidejűen milyen kezdetlegesen, pusztán tünetileg kezelték betegeiket még a legkiválóbb orvosok is. Idézzük Pápai Páriz Pax corporisát: „mondola olajjal" lehet érlelni a himlőt, a betegség lezajlása után pedig le kell tisztítani a varasodást bab virág-vízzel, gyönge gyökérvízzel (Sigillum Salomonis) vagy „minden virágok levével (Aqua omnium florum)". Nos, ez utóbbiról, az állati trágyáról már volt szó. Sajátos módon egyetlen megfogható adalékunk van a XVIII. századi himlőről 1797-ből a Kunszentmiklósi énekeskönyvben. Utolsó sorainak túlságosan tökéletesen sikerült rímei ellenére kellően tudjuk értékelni kortörténeti adalékként : ,,Ó melly igen rövid a' mi életünk, öszve esik kezdetünk, végezetünk, Eltűnt Tavasszára alig bimbózunk, 'S a' halálnak hervadással adózunk. E gyászos koporsó azt bizonyítja, Éltünk változandóságát tanítja, Melybe magának nyugvását kereste Egy kelemetes kisdednek holt teste. Alig kezdődött virágos tavasza, Nem hitte, hogy már az Ósz el hervassza, 'S hát el futván testét a hiínlő mérge, Megölte ez a' kisdedeink férge. Nintsen tehát már többé Óangol Antal, N intsen, most mindjárt bé fedetik hantái..." Legnagyobb pusztítását 1812-ben végezte a himlő Kunszentmiklóson az országos járvány idején (73 halott), utána még 1841-ben pusztított nagyobb