Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951
ismeretessé váljék. 23 Mindenki előtt nyilvánvalóvá lett, hogy az ún. egészségvédő intézet szükségszerű, felállítása elodázhatatlan. A hivatalos álláspont az volt, hogy a város a nemibeteg-gondozó intézetet is saját intézetként állítja fel, amely nem kevés anyagi áldozatot követelt, s az anyagi alapot a város csak nehezen és fokozatosan tudja előteremteni. Dr. Tassy József tiszti főorvos, mint az Országos Közegészségügyi Egyesület helyi fiókjának elnöke a fiókegyesület pénzével, az egyesület központjának anyagi segítségével és a dr. Basch Imre miniszteri biztos révén szerzett állami támogatással tudta az elinduláshoz szükséges anyagi javakat előteremteni. 3. Gondozóintézet Kecskeméten 1928. március 19-én a tiszti főorvos már jelentette felettes szerveinek, hogy ,,még húsvét előtt megnyílik a városi nemibeteg dispensaire Dr. Nagy György szakorvos vezetése alatt, a tisztifőorvosi hivatal helyiségeiben". Az említett helyiségek a városháza épületében, annak a színház irányába eső sarokbejáratánál voltak. Az a körülmény, hogy az intézet egy másik hivatallal egy helyen működött nem képezett akadályt, mert a munkaidőbeosztás elválasztotta a kétféle munkát. Akkor dolgozott a nemibeteg-gondozó, mikor már a tisztiorvosi hivatal befejezte irodai munkáját: déli 12 és 2 óra között. A leginkább zavaró körülmény az volt, hogy az utolsó helyiségben még évekig a városi állatorvosi hivatal működött egészen más rendeltetéssel, egészen más munkával. Ilyen körülmények között nem csoda, ha időnként kisebb állatok hangja áthallatszott az egyetlen ajtóval elválasztott állatorvosi hivatalból. Az ablakon kitekintve pedig látható volt, ahogyan az állatorvos kollégák vizsgálgatják, kenegetik „betegeiket". Intézetünk hőskora volt ez, és igen messzi jövőben lehetett csak elképzelni megfelelőbb elhelyezést. Eleinte nem volt semmilyen személyi segítség sem. A nem orvosi jellegű irodai munkát a tiszti orvosi hivatal egyetlen alkalmazottja, Salamon Géza városi díjnok végezte, aki az egészségügyi igazgatás minden részét jól ismerte. Nem volt külön takarítónőnk, vagy más ilyenféle segéderőnk sem. Ezt a munkakört a hivatal másik alkalmazottja, Varga Sándor városi hivatalsegéd látta el. Munkatöbbletükért havi 20—20 pengőt kaptak, míg a város havi 80 pengőt utalt ki e sorok írójának. Minden szükséges felszerelést beszereztünk, mikroszkópiumot, spirochaeta sötétlátóteres vizsgálókészüléket, ehhez megfelelő fényforrást, korszerű vizsgálóasztalt s egyéb eszközöket. 23 A közgyűlésen elhangzott Dr. NAGY György: Adatok Kecskemét és környékének syphilises fertőzőttségéhez c. előadás. Megjelent: Szegedi Alföldkutató Bizottság Évkönyve, 1930.