Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

PINTÉR ILONA Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kamara 1922—1946

jegyzések az iktatóbélyegző alatt találhatók, ha pótíven, akkor a lap jobb felső sarkában. A nagyobb jelentőségű iratokat általában palliumban kezelték, amelynek első oldalán nyomdai úton rögzítették az előbb felsorolt címszavakat. Az irat felzetére vezették rá az előadók az irat tartalmának tudomásul vételét a „Tud.", „Tudomásul", vagy a „Láttam" szó után, névjegyükkel és a napi dátummal. Ilyen tudomásul vételt igénylő ügyek általában az OMKtól és a földművelésügyi minisztériumtól érkezett leíratok voltak, de így igazolták az igazgatói utasítások és körlevelek ismeretét is. A csak tudomásul vételt igénylő iratok felzetére gyakran ráírták az „Intézkedést nem igényel" mondatot is. Ha az iktatmány olyan közlést tartalmazott, amelyben további intézkedésre nem volt szükség, az előadó az „Intézkedést nem igényel. Irattárba." szöveget írta rá, a névjegyével és a dátummal. Az irattározásra vonatkozó, más jellegű utalások nem találhatók az iratokon. Ugyancsak az irat felzetére kerültek az ügyek egyes fázisaiban történt intézkedések, mint pl. „Az igazgató úrnak bemutattatott", „A közgyűlésnek bejelentetett", „Választmánynak bejelentve", ,, . . . szakosztály elé", „A Magyar Rónában közölve", „Lássa . . . előadó úr is", stb. Valamennyi rájegyzés után ott az intézkedő névjegye és a rájegyzés időpontja. Az iktató 1930-ig minden ügy minden fázisát iktatta. 1930-ban áttért a kamara a gyűjtőszámok alkalmazására. Ettől kezdve az azonos tárgyra vonatkozó, különböző időben és helyeken — de ugyanabban az évben — keletkezett iratokat egy iktatószám alatt helyezték el. Az egy gyűjtőbe tartozó iratokat iratborítóban kezelték. Az iratborítón a beérkezés sorrendjében feltüntették a küldőt és az elintézés módját. A beérkezéskor itt nyert sorszám az irat alszáma. A mutatókönyvekben „Gyűjtők" címszó alatt külön mutatózták ezeket az ügyeket, az iktatókönyv elő- és utószám rovatába is beírták a „Gyűjtő" szót. Az iratgyűjtőben kezelt ügyek száma évente 20—30 között van, de több száz ügyiratdarabot tartalmaz. A gyűjtőket nem csatolták. Az iratokat előrecsatolásos alapszám rendszer szerint irattározták. Az iktatókönyvben feltüntették az elő- és utószámot, de az alapszámot nem írták rá az ügyiratdarabokra. Az ügyiratokat az utolsó év utolsó iktatószáma alatt irattározták. Mivel nem vezettek sorkönyvet, az iratok szerelése nehézkes volt, az iktató az emlékezete mellett csak mutatókönyv címszó-megjelöléseire támaszkodhatott. Valószínűleg ezek a nehézségek okozták, hogy a leggyakrabban előforduló, tömegükben is jelentős mennyiségű, rokon tárgyú iratokat tárgyi dossziékban helyzeték el, az elő- és utószámok feltüntetése nélkül. Az iktatókönyv elo- és utószám rovatába beírták, hogy milyen dosszié — ha ez a tárgymeghatározásból egyértelműen kiderült, csak a