Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

FEKETE JÁNOS A kiskunfélegyházi pusztakeresők és az alföldi parasztmozgalom

szeretettől átfűtött beszédet e szavakkal kezdte: „Üdvözlöm a csatákban megbarnult haragos kunokat!'" 37 A szabadságharc közeli bukásának árnyékát vetette előre, amikor a vá­ros lakói hírül vették Haynau csapatainak közeledését. Haynau 1849. jú­lius végén érkezett seregével Felegyházára s itt több napig időzött. A várost meghódoltatta s innét tette közzé azt a hirdetményét, amelyben a szabad­ságharc részesei ellen követendő eljárás főbb elveit állapította meg. 38 E „meg­hódoltatás" azt jelentette, hogy minden intézkedést megtettek a szabadság­harc emlékének megszüntetésére. A Kossuth bankókat összeszedték és nyil­vánosan elégették. Félegyháza Kossuthhoz való ragaszkodását példázza, hogy amíg a nála háromszor kisebb Majsán a hatóság 1301 forintot szedett össze és égetett el hivatalosan, addig Félegyházán csak 691 forintot tudtak elkobozni.A bankjegyek elégetését Móczár Ferenc tanácsnok jelenlétében hajtotta végre a térparancsnok. A városháza előtt az összehívott nép is szemtanúja volt emléke meggyalázásának. 39 Szomorúan szólt ebben az időben a nép ajkán a nóta: ,,A toronybul sárga- fekete rongy lóg, Alatta meg két katona ácsorog. Kérdik egymást: sej haj pajtás, mi újság? Elment Kossuth oda van a szabadság." A szabadságharc leverését szigorú megtorlás követte. A félegyházi Szabó József őrnagyot 16 évi várfogságra ítélte a császári hadbíróság. Ebből hét évet töltött az aradi vár börtönében. A Felsőtemetőben levő sír jelén olvas­hatjuk: „Dicsőségét karddal szerezte, s mégis büszkesége a hazáért viselt rablánc volt." A hálás utókor a szabadságharc centenáriuma alkalmával utcanévvel örökítette meg emlékét. 40 Szabó Sándort „mint politikailag rovottat" rendőri felügyelet alá helyez­ték. 41 Ezt az enyhébb elbírálást annak köszönhette, hogy a tanács a forrada­lom alatti viselkedésről kedvező, mentegető véleményt adott. Magatartásá­nak jellemzésében kidomborították, hogy követi megválasztását „nem haj­37 MÉSZÁROS László: A kiskunfélegyházi krónika 15. oldalán említi Kossuth Lajos félegyházi beszédét Olvashatjuk még BACSA Gizella: A szülőföldismereti anyag kéziratos gyűjtőfüzetében (1932—33) is a 24. olda Ion. — Kossuth félegyházi beszédére vonatkozóan levéltári adat nem található. 38 HERENDI: A Jászkun 116. oldalon. 39 BKML—Kf Tanácsi jkv. 1848—1850.1849. december 7. 271. sz. határozat. 40 FEKETE János: Kiskunfélegyháza településfejlődése és utcaneveinek története (1974) 56—57. oldalon B. Szabó József. 41 HERENDI: A Jászkun 127. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents