Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

FEKETE JÁNOS A kiskunfélegyházi pusztakeresők és az alföldi parasztmozgalom

A hatóság le akarta ezért fogni, de Szombati ennek neszét véve elbújt a hatóság elől. 147 Szombati akciója a tanács hatalmaskodása ellen, a puszta újra felosztá­sának elérésére irányult. Kitűnik ez az 1866. évi novemberi tanácsi jegyző­könyvből is. Szombati — ,,a népet akkép csábitotta a piaczon — mondja a tanácsi határozat —, hogy az elöljáróságnak ne hidjen, s a ferencszállási birtokra nézve minden adásvétel és csere kötésektől óvakodjék, mert azon puszta újra fog felosztatni." 148 Tiszteletre méltó Szombatinak ez a nagy állhatatossága, de az eddigiek­ből már világosan láthattuk, hogy a puszta újra osztásának lehetősége egyre messzebb került a megvalósulástól. Mind szembetűnőbben lehetett megállapítani, hogy a pusztafelosztás törvényességének vizsgálata a ható­sági szerveknél teljesen háttérbe szorult. Az ismételt és különféle fórumok­hoz küldött kérelmek nem jutottak tovább a másolatok kiadása törvényes formáinak meghatározásánál. Hosszú évek harca után az ügyész sem tett már többet, mint felhívta az elöljáróság figyelmét a „felek irányábani higgadt és készséges" eljárásra. 149 A fellebbviteli szervek intézkedése is arra irányult, hogy a tömeges kérelmezést egyedi ügyekre szabdalja szét, megbontva ezzel is a pusztakeresőknek a tanács ellen kialakult egységét, cselekvőkészségét. Csernák és Szombati kikapcsolása után örökükbe lépő Nagy Péter Flórián a pusztakeresőknek sokszor és eredménytelenül ismételt régi követelését újította fel 1866. november 30-án. Nagy Péter Flórián a mozgalom kezdeti szakaszában tevékenykedő Nagy Sándor fia 1828. március 28-án Félegyházán született redemptus családból. Apja nyomdokain haladva, mint iparos állt a pusztakeresők élére. Küzdelmes élet után 53 éves korában tüdőbajban halt meg 1880. szeptember 8-án. 150 A tanács magabiztosan utasította el Nagy Péter Flóriánoknak a vált­sági könyvek teljes terjedelmében való megmutatására, illetve a teljes másolat kiadására irányuló kérelmét. A helytartótanács 53.654/1866. k. sz. elvi állásfoglalására hivatkozva kijelentette, hogy csak egyes konkrét ügyekről lehet hiteles másolatot kiadni. 151 Az 1866. december végén újra bekapcsolódó Szombati Ágoston, Nagy Péter Flórián, öreg Pap Pál, Volentér József és Forgó József ellen Aczél 147 U. o. 18(50. június 10. 214. sz. határozat. 148 U. o. I860, nov. 24. 404. sz. határozat. 149 U. o. 1866. ang. 18. 320. sz. határozat. 150 SBP Kereszteltek Anyakönyve VI. 1823—1839.195. oldalán 1828. máre. 8-án Nagy Pél er Flórián kereszté­lésének és a Halottak Anyakönyve VII. 1874—1882. 920. sorszám alatti 1880. szeptember 8-i bejegyzésében Nagy Péter Flórián halálának adatait találjuk. 151 BKML—Kf Tanácsi jkv. 1800. Nov. 30. 470. sz. határozat.

Next

/
Thumbnails
Contents