Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században

hetőség. A helységek belsőségei körül, vagy távolabbra, alkalmas térszínen kialakított káposztás, kenderes, kukoricás, gyümölcsös, veteményes kertek jelzik azok hasznosíthatóságát. A laposabb részeken kaszálókertek is elkülönültek.

94 E kertek mellett jellegzetesek a szállás kertek, amelyek a házakkal beépített központi települési magot vették körbe, s ott a kezesjószágot tartották, valamint különböző mezőgazdasági munkát is végeztek bennük.

95 Hogy a belső határ mezőgazdasági hasznosítása nem volt kielégítő a paraszti gazdaságok számára, több példával is igazolható. A foktőiek, hartaiak pl. hangsúlyozták 1768-ban, hogy csak a pusztákon szánthatnak. A hartaiak a kerteken kívül más szántófölddel nem rendelkeztek belső határukon, ahol még kaszálóhoz sem juthattak, a pusztákon viszont folytathatták szántóművelést, és rét is volt elegendő. Ez a tény is magyarázza úrbéres állapotukat, zsellér sorsukat. A belső határt nem lehetett felosztani jobbágytelkekre a megfelelő földek hiányában, viszont a pusztákon mindenki bérelhetett magának földet.

96 A településrendszer ilyen természeti környezetben való alakulására a legkimerítőbb magyarázattal a kalocsai és egyházai jobbágyok szolgáltak 1768-ban. Kalocsa mezőváros belső határán csupán kukoricát és lent termeszthettek, míg a pusztákon gabonaféléket. Szénát is ott kaszálhattak, a jószág legeltetésére is ott adódott alkalom. A kalocsaiak a Duna rendszeres áradásainak tulajdonítják a legelő hasznavehetetlenségét is, amiért is,,,ha Marhát ha csak külső Pusztákra, Dombosabb Hellyekre ki nem hajtanánk, éhei is meg döglene. Határunkban az mint hogy Istállót sem építthetünk, hanem más távul levő Pusztákon, a' hova nagy fáradsággal ki s. be járunk, úgy két konyhát mind ide haza, valamint az Pusztán egy aránt kell Tüzelővel, és Elesiggel tartanunk". Ebből a híradásból világosan kitűnik az, „minthogy ennyi posvány között lakunk", a mezőváros belsősége nem osztódott meg, az üzemhelyek a távoli pusztákon épülhettek ki. Ezek a szállások igen fontos gazdasági központok voltak, ahová a jószágtartás összpontosult, rendszeresen lakták, s onnan jártak művelni a szántóföldeket. Az „ugar szer" nélküli, újraosztásos földművelési rendszer nem volt akadálya a szállásrendszernek, mert a szállások csoportosan épültek.

97 Tulajdonképpen ez a szisztéma jellemezte Egyháza településrendszerét is, de ott —tekintettel arra, hogy a Kisapostag, Baracs puszták a Duna túlsó partján helyezkednek el — a puszták különállósága szembetűnőbben kiemelkedik. Az egyházai jobbágyok kárvallásuk között említik 1768-ban, hogy a belső határon csu94 BÁRTH, 1974/h. 213—233. 95 BÁRTH, 1975/b. 245—256.; Vö. LABOUA—MAJOR, 1956. 55—74.; FÉL, 1937. 350—366.; BÁRTH, 1974/c. 96 ADATTÁR, Resp. Possess. Hartha, 4—5. p. 97 ADATTÁR, Resp. Cívis A Eppalis Colocensis, 4. p.