Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

bóipar, de a XVI—

XVII. század folyamán mégsem érte el a céhes szervezettség szintjét. Az ötvösök 1557-es céhlevelében az alábbi ötvösök szerepelnek: Ötvös Sebestyén, Ötvös Benedek, Ötvös Imre. Valamennyi név megtalálható a két évvel későbbi kecskeméti török adódefterben is — nehéz lenne tagadni e foglalkozásnevű polgárok ötvös voltát. Az 1569-es török szűcsirat 9 kecskeméti szűcs nevét őrizte meg az utókor számára. íme: Szűcs Mátyás, Szűcs Péter, Szűcs Ferenc, másik Szűcs Péter, Szűcs Jakab, Szűcs Gergely, Szűcs Balázs, Szűcs János, Békés Bertalan. Tehát egy kivételével valamennyien foglalkozásuk nevét viselték. Szűcs Jakab, János és Mátyás neve fellelhető a 7 évvel korábban keletkezett kecskeméti török adódefterben is. Az 1580. decemberében keletkezett török védlevél a következő 11 szűcs nevét őrizte meg: Szűcs István, Szűcs Máté, Szűcs Ferenc, másik Szűcs Máté, Szűcs Balázs, másik Szűcs István, Szűcs Gergely, Szűcs Péter, másik Szűcs Ferenc, Szűcs János, Szűcs Jakab. Tehát valamennyien iparos mesterségük nevét viselték. Az 1590 januárjában keletkezett török irat az alábbi szűcs- és szabómestereket nevezi meg: Szűcs Péter, Szűcs András, Szabó Gáspár, Szabó Benedek, Szabó Éliás, Szabó Márkó, Szabó Péter, Malákbíró. Összegezésképpen megállapítható, hogy az 1569—1590 között általunk ismert 31 kecskeméti ötvös, szűcs és szabó közül 29 (93,6%) tényleges foglalkozásának nevét viselte. Ennek alapján, figyelembe véve történészeink és nyelvészeink zömének pozitív véleményét, megkíséreljük hozzávetőleges pontossággal meghatározni a vezetéknevek alapján a XVI. század közepi Kecskemét iparűző polgárainak számát. Hangsúlyozzuk, hogy e számítások csak becslés jellegűek, melyek azonban több-kevesebb pontossággal, globálisan jelzik az egyes mesterségek elterjedtségének fokát. Első lépésként lássuk a kecskeméti iparosnevek megoszlását :

19 19 KÁLDY-NAGY, Kanuni. . . 1971. 328—335.; uő, A budai. . . 1977. 173—8.; KÁLDY-NAGY, Magyarországi . . . 1970. 42—3, 83.; HORNYIK, 1861. II. 167, 271—9, 282—7. ; TAKÁTS S., A magyar faragómolnárok. = Uő, Rajzok ... II, 1915. 422—63. és 1961. 44—51.; VELICS, 1890. II. 54.; A foglalkozásnevek gazdaságtörténeti felhasználhatóságáról lásd: SZABÓ I., 1954. 10—12. SZÉKELY Gy., 1970. 200—210.; SZÉKELY Gy., 1970. 201—8.; KUBINYI A., A XIV—XV. századi .. . TBM. 1972. 39—56.; U6, Dél-dunántúli . . . 1972.13—45.; Uő, Budapest története ... 1973. 7—240.; FEKETE L., 1968. 8.; GYÖRFFY L., 1956. 64 p.; PAPP L„ 1963. 76—85.; Uő, 1961.183—93.; uő, 1956. 480—1.; Uő, 1957. 442—9.; Uő, 1955. 258—63..; MELICH J., 1943. 265— 280.; BÁRCZI G., 1956. 144—157.; BENKÖ L., 1949. 244—256, 116—24.; KÁLMÁN B., 1962. 139—142.; Uő, 1961. 23—43.; Uő, 1967. 252 p.; TÖRÖK G., 1961.236—42.; HAJDÚ M., 1969. 93—104.; Uő, 1971.181—7.; LŐRINCZE L., 1951. 64.; BERRÁR J., 1900. 267—79.; BÜKY B., 1909. 140—1.; KARÁCSONY S. Zs., 1954. 379—87.; Uő, 1961. 99—102.