Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén
seket levonni a kecskeméti nagyállattenyésztés volumenéről. Korabeli magyar feljegyzések nem adnak hírt a marha- és lótenyésztésről, a török adóügyi rendelkezések pedig sem a szarvasmarha, sem a ló után nem írtak elő semmilyen illetéket. Emiatt e nagyállatokkal kapcsolatban az egyébként mindenféle szempontból rendkívül értékes török adóösszeírások sem tartalmaznak konkrét számadatokat. Kecskemét nagyállattenyésztésének rendkívüli jelentőségét már Hornyik János, a város nagy tudású múlt századi történetírója is kiemelten hangsúlyozta: „Nem volt ritka eset, hogy egyetlenegy kecskeméti gazdának egyvagy kétezer darab szarvasmarhából álló gulyái, egy- vagy több száz darab lóból álló ménese, azonkívül juh- és sertésállománya legyen; sőt maga a város községileg is tartott meg egész pusztákat, melyeket leginkább baromtenyésztésre használt." Több százas vagy ezres gulyákat és méneseket viszonylag kis tőkebefektetéssel fel lehetett hizlalni a bérelt pusztákon. A pásztorok többnyire részesedésért őrizték a csordákat, s ha a legelőbért kifizették, már csak a legelők, a széna besózására kellett pénzt fordítani. Az így felhizlalt marhákat aztán a záhingazdák, tőzsérek irányításával a rideg pásztorlegények, a hajdúk hajtották ki a nyugati vásárvárosokba. Az Alföld végtelen síkságán legelésző lovak nagy tömegére már a XV. század első felében felfigyelt Bertrandon de la Brocquiére francia utazó, akinek útja „szép síkságon vezetett át, hol a lovak vadállatokhoz hasonlóan egészen szabadon élnek, egymást éri a sok ménes." Kecskemét ménesének történetírója, Rusvay Kálmán így összegezi a mezővárosi lótartás XV—XVI. századi állapotára utaló szórványadatokat: „Bizonyára az Alföld közepén elterülő hatalmas kecskeméti határ is meg volt rakva ménesekkel. Gulyák és juhnyájak mellett minden bizonynyal ménesek is járták a legelők végtelenjét. A Zsigmond király 1423-ban kelt oklevelében említett „Csődörhomoka", a mai Méntelek is abban az időben nyilvánvalóan méneslegelő volt. 17 17 Legutóbb Székely György hangsúlyozta kiemelten Kecskemét és négy másik hódoltsági mezőváros marhakereskedelmének nem mindennapi volumenét: „Les marchands de Debrecen, de Kecskemét, de Nagykőrös, de Tolna et de Ráckeve s' appüquérent á vendre leurs bestiaux á Vienne, dans les territoires royaux et á Belgrade." (SZÉKELY Gy., 1975. 41.) — RUSVAY K., 1975. 53—5. (XIII—XVI. sz.); „... az összeíróknak a lakosok marháit nem kellett nyilvántartásba venni, mert semmilyen törvény nem írta elő, hogy utánuk bárminemű adót is szedni lehetne." (KÁLDY-NAGY, Magyarországi.., 1970. 38.) — V. ö.: u. ő, Harács-szedők .. . 1970. 80. (•— A legelőadó és a fűbér összegéből a marhaállományra nem lehet következtetni. Szegeden — a rendelkezéseket megszegve — 1501-ben minden marha után beszedett a török adószedő 1—1 akcsét, összesen 15 000-ret. 1578-ban már 25 000 akcse volt a legelőadójuk. (KÁLDY-NAGY, Magyarországi... 1970. 37—39.) — HORNYIK, 1927. 71—72.; KRAJNYÁK, 1902. 38—40.; KRAJNYÁK, 1961. 13—5.; TAKÁTS, 1915. II. 292—3.; GÉMES B., 1968. 191. — 1666: 21 143 marha; 1682: 27 456 marha és ló; 1083: 30 135 marha. (BALANYI B., 1908. 98.) — HEGYI K., 1970. 134—6.; 1500 júniusában II. Szulejmán szultán a budai beglerbégnek küldött levelében megtiltotta a hódoltsági juhkivitelt Bécs irányába. (KÁLDY-NAGY, Statisztikai.. , 1908. 30.); KÁLDY-NAGY, Magyarországi. . , 1970. 87. — A századforduló táján némelyik rideglegénynek 50—00 saját marhája is volt a kecskeméti pusztákon. (HORNYIK, 1927. 74.)
