Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

EPERJESSY KÁLMÁN Bács-Kiskun, illetve Bács-Bodrog megye a II. József kori Országleírásban

tát jelölő „masszív" szót nagybetűvel írják, hasonlóképpen a helység fölött uralkodó magaslati pontra utaló „dominirt" igét. Az Országleírásban más kútfőkkel szemben a katonai jelleg domborodik ki. Míg az ún. egyéb polgári kútfők a lélekszámot, családi állapotot, foglalkozást, társadalmi, vallási, nemzetiségi tagolódást vizsgálják, addig az Országleírás kimondottan a katonai tényezőkre: a terepre, tereptárgyakra, a vizek, erdők, utak katonai szempontból figyelembe jövő vizsgálatára fekteti a súlyt. Míg az ún. polgári kútfők adatgyűjtése a közigazgatási szervek jelentésein alapszik, addig a térképleírás, beleértve annak a vizsgálatunk tárgyát képező leíró részét is, a helyszínen gyűjti az anyagát. Nem vitatható, hogy a helytörténeti kutatás számára az utóbbi a célravezetőbb. Ugyanis a helyszínen történő kutatásban szubjektív elemek nem érvényesülhetnek. Nagy értéke az Országleírásnak egyebeken kívül a hely névfelsorolás teljessége is. Ugyanis a katonai különítmények eljuthattak olyan szállásokra, tanyákra, majorokba és egyéb lakott helyekre is, amelyeket a közigazgatási hatóságok egyes népesebb helységek adójegyzékén tartottak nyilván. Feltűnően sok volt a XVIII. század végén az olyan néhány házból álló szórvány is, amely nem rögződött faluvá. A szöveg harmincnál több helyet sorol fel szállásként. Ehhez járulnak a magukban álló csárdák, mintegy tíz. Előfordul a puszta, a major és tanya is mint szórványtelepülés. Az előírás sorrendjében elsőnek a község nevét közlik. Az ellenőrző közegek által közölt helységnevek azonosítása többé-kevésbé sikerült. Nehézségeket jelent azonban, hogy a terepjárók nem tudtak magyarul. Kénytelenek voltak a települések nevének közlésénél a lakosság bemondásaira támaszkodni. Ez vezetett a hallomáson alapuló fonetikus megoldáshoz, amiből téves említések, olykor a felismerhetetlenségig menő torzítások származtak. Legjellemzőbb vonásai a torzításnak: az ,,ö" és ,,ü" betűt nem ismerik. Úgyszintén az á, é, ú és ű betű is ismeretlen előttük. Igyekeznek, főleg vegyes nyelvterületeken, a helységnevek német elnevezését kiemelni. Ha ilyen nincs, lefordítják a magyar elnevezést németre, vagy úgy tüntetik fel, hogy az illető helyen mindkét elnevezés használatos. A délszláv (szerb) lakta településeken csak a szláv elnevezést tudják közölni. A pusztákat, tanyákat, majorokat és azok tartozékait: a csárdákat, téglaégetőt stb., ha más közhasználatú elnevezésről nem tudnak, a tulajdonos nevével vagy rendeltetésük német megfelelőjével jelölik meg. A településeket nagyságuk és közigazgatási rangjuk szerint sorolják fel: Stadt (város), Markt (тегол^áros), Dorf — az utóbbin belül: jólépült falu, silány falu, falucska, Praedium (puszta), Meierhof (major). A városok és mezővárosok