Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

pén már 10—15 ezer juh legelt évente Kecskemét határában, pusztáin. Ám gazdasági életében mégsem a ló- és juhtenyésztés, hanem az ennél mérhetetlenül nagyobb hasznot hajtó szarvasmarhatartás és tőzsérkedés jutott alapvetően meghatározó szerephez. A XVI. század közepi Kecskemét egyike a hódoltság legnagyobb marhatenyésztő mezővárosainak, melynek élelmes záhingazda-tőzsérei Ráckeve és Kálmáncsa után a legtöbb marhát hajtották nyugatra: évente 6—8 ezer darabot. A XVI. század második felében már egyértelműen a rideg marhatartás és tőzsérkedés képezte Kecskemét gazdasági fejlődésének alapját, s tulajdonképpen ennek a burkolt megadóztatását jelentette az 1565-től kezdődő átalányadózás rendkívül magas, évi 2—300 ezer akcsés, azaz 4—600 ezer dénáros összege. Lényegesen kisebb súllyal szerepelt a mezőváros gazdasági életében a kézműipari termelés, noha ez a környező falvakhoz és kisebb hászvárosokhoz képest számottevő eredményeket ért el. A török adódefterek adatai arra vallanak, hogy Kecskemét kézműipara az 1550-es évek elejétől indult fejlődésnek, s ebben komoly szerephez jutottak a mezővárosba beköltöző paraszti háziiparosok, iparos mesterek, céhes polgárok, főképpen a több évszázados kézműipari tradíciókkal rendelkező szegediek. Nem véletlen, hogy az ipar fejlettebb szervezetű, céhes formája is csak az 1550-es évek második felétől kezdett kibontakozni, melyben a szegedi ötvösök játszottak úttörő szerepet, létrehozva 1557-ben a legelső céhet Kecskeméten. Ezt követte két év múlva a szűcscéh, majd a század utolsó negyedében a szabócéh megalakítása. A céh Kecskeméten is sajátos érdekvédelmi, nyersanyagés piacszabályozó szerepet töltött be. Az őstermeléshez még igen sok szállal szövődő kézműipar a század derekán az adózók mintegy ötödrészét foglalkoztatta, s az állattenyésztés és a kereskedelem után a mezőváros gazdasági életének harmadik legfontosabb ágazatát képezte. Bár a tőke döntő része továbbra is az állattenyésztő-tőzsérkedő-pusztabérlő záhingazdák kezében összpontosult, de a kézműipar fokozatos térnyerésének eredményeként a XVI. század utolsó évtizedeiben már egy-egy jómódú iparos polgár is bejutott a mezőváros magisztrátusába. Forrásadottságainkhoz mérten igyekeztünk minden részletében feltárni, és értékelni az anyagi javakat előállító és forgalomba hozó emberrel kapcsolatos adatokat is, melynek során elsősorban az 1546-os, 1559-es és 1562-es kecskeméti török adóösszeírásokra támaszkodhattunk. Vizsgálódásainkból kitűnt, hogy a XVI. század közepi Kecskemét etnikailag meglehetősen homogén egységet alkotott, szemben a rendkívül heterogén népi összetételű, balkanizálódó palánkvárosokkal. Ebben az időben a nagy Duna—Tisza közi települést — leszámítva a török kádit és néhány emberét — gyakorlatilag teljesen magyar, illetőleg már régebben elmagyarosodott népesség lakta.