Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

A végzett hallgatók karrierjének figyelemmel kísérése Budapest, [1928] 69. Felhívás. Karunk elhatározta, hogy végzett hallgatóinak elhelyezkedését és pályafutását állandóan figyelemmel kíséri és erről statisztikai kimutatást vezet. E célból Karunk dékáni hivatalának szüksége van azokra az adatokra, amelyek e kimutatás vezetését lehetővé teszik. Ez a kimutatás igen fontos adatokat fog szolgáltatni a jövőben annak megállapításához, hogy hallgatóságunk mily szerephez jut a társadalomban, továbbá támogatni fogja Karunk abbeli törekvését, hogy volt hallgatóival és ezek révén a hazai közgazdasági élettel állandó kapcsolatban maradjon. Felkérem ennél fogva a Karunkon oklevelet nyert közgazdákat és mezőgazdákat, hogy első alkalmaztatásuk minőségét és helyét, a későbbi időben pedig az állásukban és működésük helyében bekövetkezett változásokat a dékáni hivatallal levélben közöljék. Remélem, hogy amikor Karunk képesítettjei oklevelük birtokában elhagyják az alma matert, a Kar fenti kérelmére mindig emlékezni fognak és egész életükön át ápolják az összeköttetésnek ezt a módját. A dékán.[...] BKÁE Lt 5/b. 16 11/2681-1926. 70. Lord Rothermcre adománya 70/a. Fináczy Ernő levele a dékánhoz Budapest, 1928. március A tudomány-egyetemi Közgazdaságtudományi Kar méltóságos Dékánjának. Hellebranth Elena és Bertha úrhölgyek /Ventnor. New-Jersey. U. S. A. 104 South Frankfort Avenue/ folyó évi január hó 26-án kelt levelükben arról értesítettek, hogy lord Rothermere a magyarság nemeslelkü barátja az összes egyetemi menzák anyagi helyzetén való segítésére 1000 dollárt adományozott. Nevezettek arra is kértek, hogy az egyetem és az ifjúság köszönő iratait a Lordhoz továbbíttatás céljából címükre küldessem el. 1928. február hó 11-én azután fent nevezettekhez kérdést intéztem aziránt, hogy vajon az 1000 dollár értékű 5648 pengő milyen egyetemi menzák részére adományoztatott s ha az adomány az összes magyarországi menzák részére szól, milyen arányban osztassák fel? 167

Next

/
Thumbnails
Contents