Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

politikailag leginkább megfelelő hallgatókat az egyetem a politikai gazdaságtan és külkereskedelem szakra irányítja, pontosabban ide csak őket engedi. Igen gyakran előfordul, hogy a hallgatók más tipusu üzemben, vagy minisztériumban dolgoznak, mint amilyen szakon az egyetemen tanulmányaikat végzik. Ez lehetetlenné teszi azt, hogy munkaközben szakmai gyakorlatot szerezzenek, másrészt rengeteg elégedetlenségre ad okot. 2. á./ Az előadások módja, az előadók nívója. A múltban sok panasz hangzott el az egyetemen, mivel az esti előadók rendszerint nem voltak azonosak a nappalikkal, és többnyire gyengébbek is voltak. A hallgatók ebben az egyetem lebecsülését érezték. Ezen a vonalon igen sokat javult a helyzet, a jelen tanévben ugyanis a legtöbb esetben már ugyanazok tartják az előadást, mint a nappali tagozaton, de kevesebb a panasz rájuk ott is, ahol a nappali előadók elfoglaltsága következtében más ad elő az estin. Marxizmus-leninizmusból különösen az első félévben volt sok panasz. Az esti hallgatók lényegesen fejlettebbek a nappaliaknál, éppen ezért ide a lehető legjobb előadókat kellene küldeni. A központi tanszék a félév folyamán a problémát megvizsgálta, - valami javulás mutatkozott is azóta. Még mindig gyenge azonban az elmélet összekapcsolása a gyakorlattal. Az előadók ugyanis egyáltalán nem konkretizálják az anyagban a Párt és a kormányrendeleteket. Ugyanekkor a vizsgán - nagyon helyesen - ezt megkívánják a hallgatóktól. Ipari technológiából van a legtöbb nehézség. A tárgyat hallgatni nem kell, csupán a jegyzetből vizsgáznak. A jegyzet nívója igen magas, komoly kémiai előképzettséget kíván. Kizárólag jegyzetből az érettségit nem tett hallgatók képtelenek ezt megtanulni. Olyan hallgatók is akadnak, akik sohasem találkoztak még kémiai képletekkel úgy, hogy azt kiolvasni sem tudják. Pl. volt olyan hallgató aki a széndioxid képletét "cé nulla 2"-nek olvasta, s természetesen nem értette. Felmerült, hogy nem volna-e helyesebb a gazdaságtörténetet jegyzetből tanulni és az ipari technológiát előadás alapján. Oroszból a II. évfolyam kivételével heti két órát tanulnak a hallgatók, itt azonban heti 4-et. Ez igen súlyos megterhelést jelent, mert heti 40-50 szó + nyelvtan + fordítás megtanulását kívánja meg. A problémákat néha szinte légüres térbe tárgyalják, hosszasan foglalkoznak a tervkészítéssel, amikor a hallgatók még egyetlen tervürlapot sem láttak. A meghívott előadók általában gyengébbek , készületlenebbek. [...] Igen komoly anyagátfedés van még egyes tantárgyak között. Pl. kereskedelemgazdaságtana és a kereskedelem-technikája cimü tantárgyaknál,. Egyes problémákat gyakran négy óra keretében is részletesen kell meghallgatniok a hallgatóknak. KGST,-t pl. marxizmus, tervgazdaságtan, politikai gazdaságtan és nemzetközi gazdasági és politikai ismeretek keretében is ismertették. Az államelméletet, a szocializmus és 79

Next

/
Thumbnails
Contents