Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Sipos András: Szociális középítkezések Budapesten a Bárczy-korszakban

csak telepszerű építkezés formájában lehet anyagilag elérhető. Budapesten az első szervezett telepszerű építkezés az 1880-as években a középosztályi életmódreform-törekvésekhez kapcsolódóan létesített Tisztviselőtelep volt. A Wekerle-teleppel vette kezdetét az angol ihletésű kertváros-mozgalom eszményeihez is kapcsolódó tömeges munkásház-építés. Eredetileg a főváros tervezői is - a bérházak mellett - a Wekerléhez hasonló jellegű családi házas telepeknek megfelelő mintaterveket készítettek. Hamar kiderült azonban, hogy ezek az elképzelések az adott pénzügyi követelmények mellett nem megvalósíthatóak. Ilyen módon az állam is csak a kispesti határban, a fővárosban elérhető árak harmadáért megszerzett telektömbön tudott építkezni, a városon belüli terveiről viszont le kellett mondania. A főváros 1909 tavaszán elfogadott beruházóprogramja nem is számolt családi házas munkástelepek építésével. Bárczyék 3000 1-2 szobás munkáslakást terveztek bérházakban, a főváros tisztviselői, szellemi alkalmazottai számára 1600 kettő és több szobás „polgári" lakást szándékoztak építeni, részben családi házas formában, egyes értékesebb telkeket pedig 500 magas nívójú, piaci hasznosításra szánt lakás céljára tartottak volna fenn. 5 népszállót terveztek továbbá azon munkásrétegek számára, akik lakás fenntartására a fenti kedvezmények mellett sem képesek. A végrehajtás alig emlékeztetett az eredeti elgondolásra. Az alkalmazotti lakások építésének tervét kezdettől éles támadások érték, így azt már a közgyűlés sem fogadta el, az üzleti nyereséget célzó bérlakások építését pedig a belügyminiszter törölte. A program így a munkáslakás-építésre szűkült, kiderült azonban, hogy éppen a „túlnépes" lakásokban szorongó többgyermekes családok számára a városi bérházak egyszobás lakásainak 300-350 korona közötti bére is túl magas. Ezért olyan megoldást kellett keresni, ami ennél jóval alacsonyabb lakbér mellett is biztosítja az önköltség fedezését. E kényszer hatása alatt alakították ki a kislakásos telepek sajátos típusát, ami végül az építőprogram legnagyobb számú lakását jellemezte. Pavilonszerű elrendezésben, többnyire 8 egyszobás lakást tartalmazó „könnyebb építési módban" épült földszintes blokkok, amelyek alápincézetlenül, a kömryű és gyors telepíthetőség és lebonthatóság követelményét figyelembe véve, áthelyezhetőnek szánva épültek, apró előkertekkel, keskeny sétányutakkal. A telepi egyszobás lakások bére 180-250 korona között mozgott, 209 koronás átlaguk 46 százalékkal volt kevesebb a környékbeli magánbérházak lakbéreinél. A városi bérházak egyszobás lakásai pedig 26 százalékkal kerültek kevesebbe a szomszédos magánbérházaknál. Kabdebo Gyula szerint a bérházak a „jobb keresetű ipari, gyári munkás, hivatalszolga, postás, vasutas, altiszt stb.", a telepi lakások „a gyengébb kisipari munkáselem, a napszámos, és más, egészen szerény igényű vagy nem rendszeres elfoglaltsága következtében kiskeresetű polgárság" számára szolgáltak. A bérházakra végül 2010, a telepekre 2806 lakás esett.