Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Vadas Ferenc: Gázgyárak és villanytelepek Budapesten
ponti műhelye épült meg, ahol a gázmérők gyártását és javítását végezték. Ezeknek a beruházásoknak következményeképpen a főváros gázfogyasztása az I. világháború előtt 83 millió m3 -re emelkedett, majd 1917-re meghaladta a 105 millió m3 -t. Ez után a csúcsév után nagymérvű visszaesés következett, amit a húszas években csak korlátozott mértékű emelkedés követett (1928-ra lett csak 90 millió m3 ). Ennek oka a gázvilágítás visszaszorulása volt, amit a háztartási gázkészülékek szélesebb körű alkalmazása nem tudott kiegyenlíteni. A kelenföldi erőmű Míg az új gázgyárnak csak elhelyezése és technológiája volt vitatott, az áramfejlesztő telep esetében az is kérdéses volt, hogy hőerőmű vagy vízi erőmű létesüljön-e. Az utóbbira Hoor-Tempis Móric tett javaslatot, a soroksári Duna-ágon való megépítést indítványozva. Az elképzelést hosszasan vitatták; még olyan ötletet is fölvetettek, hogy az amúgyis szükséges szemétégető müvei kellene kombinálni, mondván, csak kisebb csúcserőművekre van szükség, amelyeket a városi szeméttel lehetne táplálni, egyszerre oldva meg két aktuális kérdést. Végül azért döntöttek a hőerőmű mellett, mert jövőbeni fenntartási költségei nagyobbak ugyan, de jóval kisebb aktuális befektetést igényelt. Míg az új gázgyárnak megépítése pillanatától többet kellett termelnie, mint a meglévők bármelyikének, s részben azonnal, részben rövid időn belül pótolnia is kellett a bezárásra ítélt régieket, az új áramfejlesztő telepnek csak hosszú távon szántak hegemón helyzetet, kapacitása kezdetben alatta is maradt a magánvállalatiakénak (a Magyar Villamossági Rt. telepének teljesítménye 16 ezer, a Budapesti Altalános Villamossági Rt-ének 27 ezer kilowatt volt az 1910-es években, a kelenföldi erőmű induló teljesítményét 10 ezer kilowattban határozták meg), hálózata is jóval kisebb lett (182 km a két magántársaság összesen 680 km-ével szemben). Ebben a korszakban az elektromosságot az ipari alkalmazás mellett elsősorban belsőtéri világításra használták, az utcai világításban a húszas évekig megmaradt a gázlámpák dominanciája. A községi hőerőmű elhelyezésére kezdettől a lágymányosi Duna-parttal számoltak Buda déli részén. Mellette szólt a kedvező szélirány, a fővárosi tulajdonú telek megléte és az itteni gyárnegyed ekkorra már megkezdődött kialakulása. 1910 folyamán készült el a áramfejlesztő telep műszaki programja, mely súlyt helyez a majdani - akár azonnali - bővítésre. Négy vállalat tett ajánlatot a versenytárgyaláson, közülük a Ganz-gyáré volt a legkedvezőbb, bizonyos részletekben pedig a Siemensé. Ennek eredményeként a fővárosi közgyűlés 1911 -ben döntött az építkezésről. A kivitelezés 1912-ben kezdődött és 1914 nyarán fejeződött be. A Budapesti Elektro-
