Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

2. Budapest székesfőváros csatlakozik a nemzeti ellenálláshoz

csület védelmében elöl fog járni és követendő példát fog statuálni az alkotmány védelmét illetőleg a többi törvényhatóság részére". A fenti tudósítás arról is hírt adott, hogy a II. kerületi bizottsági tagok - ugyancsak 13-án este - Ludvig János elnökletével gyűléseztek, s hogy összejövetelükön Darányi Ignác javaslatára egyhangúan a közgyűlési határozat mellett foglaltak állást. Darányi szembefordulása a kormánnyal rendkívül figyelemre méltó, hiszen Darányi a Szabadelvű Párt egyik legismertebb tagja volt, s a fővárosban - mint említettük - közvetlenül is nagy befolyással rendelkezett. Fellépése az ellenállási határozat fenntartása mellett érthető módon hozzájárult a közhangulat kormányellenességének erősítéséhez. Megmozdultak azonban a „reakció sötét lovagjai is" - fejezte be fenti tudósítását az Egyetértés; egy kőnyomatos híradás szerint ugyanis a józsefvárosi bizottsági tagok egyértelműen elutasították a józsefvárosi függetlenségi párt olyan értelmű javaslatát, amelyben az a közgyűlési határozat melletti állásfoglalásra szólított fel.

115 A november 14-i közgyűlést tehát a belügyminiszter október 15-i rendelete jegyében hívták össze. Ez, illetve a közgyűlésnek a leiratra adandó válasza állt az érdeklődés középpontjában. A közgyűlés napirendjére azonban az összes időszerű politikai kérdést felvették. így a miniszterelnök október 21 -i és a belügyminiszter október 24-i - már említett - leiratait, a kormány júliusi és októberi „Intő Szózatait", a képviselőház június 21 -i már ugyancsak ismertetett határozatát; továbbá Pest, Hont, Somogy, Szilágy, Gömör- és Kishont, Mosón, Kolozs és Csík vármegyéknek „a nemzeti ellenállás ügyében" hozott határozatait, a Pest, Abaúj-Torna, Mosón és Somogy megyék által az ellenállás ügyében hozott határozatok részbeni megsemmisítésére vonatkozó belügyminiszteri rendeletekkel kapcsolatos határozatokat, és végül Somogy és Zemplén megyéknek „a szövetkezett ellenzék vezéreinek Bécsben történt fogadása ügyében" hozott határozatait is.

116 Mindezekkel a kérdésekkel azonban a november 14-i közgyűlés érdemben nem foglalkozott. Az ellenzék látta azt, hogy kisebbségben maradna - Heltaiék ugyanis számos párthívüket mozgósították, s így igen sok olyan bizottsági tag jelent meg a közgyűlési teremben, akik a közgyűléseken korábban alig-alig vettek részt -, s ezért részben ügyrendi vitát provokált, részben igen nagy számban interpellációkat jelentett be. Az ügyrendi vitát Schubert Sándor kezdte azon indítvány előterjesztésével, hogy az elnökség állapítsa meg: a törvényhatósági bizottsági tagok közül az elmúlt hónapokban kik nem tettek eleget a közgyűléseken való megjelenési kötelezettségüknek, s addig, amíg ez meg nem történik, a napirendre felvett tárgyakat a napirendről vegye le, s azokat ne tárgyaltassa. Hasonló értelemben szólt a kérdéshez Polónyi Géza, majd Eötvös Károly is; ez utóbbiak indítványai megegyeztek Schubert indítványával: mindketten ugyancsak azt követelték, hogy a közgyűlés tárgyalását az elnökség függessze fel, s tétessen jelentést arról, hogy a bizottsági tagok közül az elmúlt két hónapban kik nem jelentek meg a közgyűléseken. Polónyi is, Eötvös is hosszú beszéddel indokolták előterjesztésüket, míg Schubert javaslatát Vázsonyi Vilmos támogatta. Nyilvánvaló: tudatosan szervezett obstrukcióról volt szó (a nagy számú interpelláció bejelentése is ezt bizonyítja) ; de az időnyerés szándékán kívül az ellenzéknek egyéb célja is volt annak megállapításával, hogy a városatyák közül kik maradtak távol elfogadható indok nélkül legalább két hónapon keresztül a közgyűlésekről. Ezeknek a bizottsági tagsága ugyanis a közgyűlési szabályrendelet értelmében megszűntnek volt tekinthető. Ha ennek a rendelkezésnek az érvé57