Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete
hatalmazást sem vállalja el, ez ismét csak kényelmetlen lett volna a kormány számára. Ebben az esetben ugyanis a főváros autonómiáját kénytelen lett volna felfüggeszteni; ezt a lehetőséget azonban mindenképpen el akarta kerülni. Végső esetben persze megtette volna, s kétségtelen az is: a királyi biztos kinevezésével a főváros autonómiája komoly veszélybe került, illetve bizonyos fokig korlátozást szenvedett, de felszámolására lényegében nem került sor. A „nyers erőszak" alkalmazása - paradox módon - voltaképpen az autonómia megőrzését tette lehetővé. A királyi biztossal szemben nem lehetett tenni semmit, az adókat be kellett szolgáltatni; az adók beszolgáltatása viszont az autonómia felfüggesztését szükségtelenné tette. Márkus lemondása feltételezhetően jól átgondolt taktika egyik lépése volt, olyan taktikáé, amely végső soron a főváros autonómiájának megőrzését szolgálta, ugyanakkor annak megakadályozását is, hogy a főváros vezetése az ellenzék kezébe kerüljön. S mindezt úgy, hogy bár sok támadás érte a fővárost az ellenzék részéről, mégse kényszerüljön azzal szöges ellentétbe helyezkednie. Az itt felvetett problémák egy részére, valamint az autonómia megőrzéséhez való ragaszkodás indítékaira később még visszatérünk. Itt Márkus szerepéről még annyit, hogy ő, aki mindvégig elhatárolta magát az ellenállástól, annak az Ehrlich-csoportnak volt tagja, amely elsőként csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz a közgyűlési többségből. Szakítás azonban nem következett be közte és Ehrlichék között, sőt - mint említettük - főpolgármesteri állásáról való lemondása után a csoport névleges vezére lett. Hogy itt tudatos „szereposztásról" lehetett szó, azt Márkusnak az elkövetkező hetekben tanúsított magatartása is valószínűsíti. Néhány gesztust kétségkívül tett ekkor az ellenzék felé, ám változatlanul igyekezett megakadályozni annak további térnyerését, s ezzel a főváros önkormányzati jogainak tényleges veszélyeztetését. A közgyűlés nevében Polónyi búcsúztatta elsőként a főpolgármestert, majd Vázsonyi emelkedett szólásra. Vázsonyi arról beszélt, hogy a főváros a történtek után is kiveszi részét a „nemzeti küzdelemből", majd kijelentette: mivel a magyar közjog királyi biztosi hivatalt nem ismer, „ilyen cím alatt ide csak betörők jöhetnek, akiket fogadunk majd a betörőket megillető módon". Vázsonyi meglehetősen harcias beszéde után Márkus az elnöki széket Rózsavölgyinek adta át; a helyettes főjegyző pedig Halmos és Matuska nyugdíjaztatási kérelmeit ismertette a közgyűléssel. Ezzel kapcsolatban Hecht Ernő azt indítványozta, hogy a közgyűlés a polgármesteri és alpolgármesteri állásra a pályázatot azonnal írja ki; Baracs Marcell viszont azt javasolta, hogy a közgyűlés a polgármesteri állásra haladéktalanul helyettesítse Rózsavölgyi alpolgármestert, megadva neki a felhatalmazást arra is, hogy a megüresedő alpolgármesteri és tanácsnoki állásokra a legjobb belátása szerint intézze a helyettesítéseket. Baracs ezt a megoldást azért javasolta, mert - mint mondotta - „aki királyi biztosi minőségben fog ide eljönni ... az nyilván a fővárosi szervezeti törvényünk azon szakasza alapján fog eljárni, amely a rendkívüli hatalommal felruházott főpolgármestert illeti meg. Ezen rendkívüli hatalommal felruházott főpolgármester szervi törvényünk 71. §-a szerint a tisztviselőket helyettesítheti és az általa ekként helyettesített közegek a legközelebbi általános tisztújításig a helyükön maradnak. Azokkal szemben - tette még hozzá -, akik ide mint királyi biztosok fognak jönni, és azokkal szemben, akik az ő révükön fognak idejönni, és akik . . . bizonyára az ő képükre lesznek teremtve, a közgyűlésnek azt a kötelességet kell teljesítenie önmaga és a főváros autonómiája iránt, hogy maga gondoskodik már ezen közgyűlésben a közgyűlés napirendjén levő tárgyakkal kapcsolatban a polgár92
