Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete

után hogyan vigyék tovább a főváros adminisztratív ügyeit. Végül a tanácsnokok többsége határozottan állást foglalt az ellenállás folytatása mellett. A január 18-i tanácsülésen különben megtárgyalták a november 28-i közgyűlésnek a szeptember 23-i bécsi eseményekkel - az ötperces audienciával - kapcsolatos határozatát is, s a közgyűlés rendelkezése értelmében biztosították a koalíció vezéreit a főváros messzemenő hódolatáról. Ez utóbbi intézkedésnek igen csekély volt önmagában a politikai értéke, mint a „nemzeti ügy" melletti demonstrációnak azonban kétségkívül jelentősége volt. Feltételezhető, hogy a kérdés tanácsülési tárgyalásának az adott időpontra való kitűzése is ennek a hangsúlyozására szolgált.

19 A további lépéseket illetően ugyanakkor más fórumokon is folytak a tárgyalások. A polgármester 19-én Heltai Ferenccel, majd Vázsonyival folytatott megbeszélést, és tárgyalt Kun Gyula tanácsnokkal is;

20 másnap pedig újra Heltaival és Vázsonyival, majd Viola és Vaszilievits tanácsnokokkal.

21 Ezekről a megbeszélésekről hírek nem szivárogtak ki; s meglehetősen nagy titkolódzás vette körül Márkus bécsi útját is. Márkus állítólag magánügyben járt Bécsben;

22 visszatérése után azonban rögtön jelentkezett a belügyminiszternél. Erről a megbeszélésről is csak annyi került azonban nyilvánosság elé, hogy a miniszter változatlanul ragaszkodik álláspontjához.

23 Az adott, igen bizonytalannak tűnő helyzetben persze az ellenzéki sajtó - szokásos módon újra és újra felemelte szavát a várható „árulással" szemben, s figyelmeztette a fővárost arra, hogy magatartása az ellenállás további alakulásában perdöntő lehet. S támadta személy szerint Halmos polgármestert, mert az - úgymond - féltette állását, támadta azokat a bizottsági tagokat, akik az adóösszegek haladéktalan beszolgáltatása mellett szálltak síkra; s elmarasztalta Márkust, amiért tisztéről le akart mondani. De nem kerülhette el a megrovást Rózsavölgyi alpolgármester sem, akiről azt híresztelték, hogy hajlandó lesz a kormányrendeletek végrehajtására.

24 Ugyanakkoréles támadás érte az ellenzéki városatyákat is; sajátos módon ugyancsak az ellenzéki sajtó részéről. A Pesti Hírlap cikkírója január 20-án például elmarasztalta azokat a „dúsgazdag" belvárosi bizottsági tagokat, akik a leghatározottabban kardoskodtak az ellenállás folytatása mellett, ugyanakkor egyiknek sem jutott eszébe az, hogy gondoskodjék azokról az anyagi eszközökről, amelyekkel biztosítani lehetne a főváros tisztviselőinek megélhetését abban az esetben, ha sor kerülne állásaikból való felfüggesztésükre a közgyűlés ellenállási határozatához való ragaszkodásuk miatt. Figyelmeztet a lap egyúttal arra is, hogy az adók kezelése a tanács hatáskörébe tartozik, így a felfüggesztés veszélye nemcsak a polgármestert, de a tanács valamennyi tagját is fenyegeti.

25 Január 22-én azután leérkezett a fővároshoz a belügyminiszter január 20-án kelt - a közgyűlés november 28-i határozatára reflektáló - leirata, amelyben a június 28-i közgyűlési határozat már korábban megsemmisített részének foganatosításától másodízben és végleg eltiltotta a törvényhatóságot, s egyúttal utasította a polgármestert az önként befizetett adók haladéktalan beszolgáltatására azzal, hogy a rendelet végrehajtásáról nyolc nap alatt jelentést tegyen. Végül megfenyegette a címzettet: a rendelete végrehajtásának elhalasztása esetén „a további törvényszerű rendelkezéseket" fogja foganatosítani.

26 A rendeletet egyidejűleg - mint korábban is - a főpolgármesternek is megküldte a miniszter, hogy annak végrehajtását ellenőrizze és arról jelentést tegyen.

27 A miniszteri leirat kézhezvétele után Halmos azonnal összehívta bizalmas értekezletre a tanács 84