Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
2. Budapest székesfőváros csatlakozik a nemzeti ellenálláshoz
álláspontot támogatta Darányi Ignác is. Az ellenzék képviselői természetszerűen ismét csak a kormány „alkotmányellenes" és „törvénytelen" voltából indultak ki, s ennek alapján bizonygatták, hogy az önkéntes adók visszatartása a legtörvényesebb és leghazafiasabb cselekedet a törvényhatóság részéről. A közgyűlés végül 130:101 arányban a június 28-i közgyűlés határozatának „egész terjedelmében" való fenntartását és az adóknak," tekintet nélkül arra, hogy önként vagy kényszer útján folytak-e be", a kormánytól való megtagadását mondotta ki. A közgyűlés a napirenden szereplő többi kérdéssel kapcsolatban ezek után nyilvánvaló módon a legmesszebbmenőkig az ellenállás szellemében foglalt állást. Határozatai közül a fontosabbak a következők voltak: a miniszterelnök október 21 -i leiratára - hivatkozással arra, hogy „miután azok az okok, amelyekre a közgyűlés 931 /905. számú határozatát alapította, nem csak meg nem szűntek", de „a kormány időközben tett számos törvénytelen kijelentése, határozata és népámító programja által fokozottabb mértékben forognak fenn" - „legnagyobb mérvű bizalmatlanságának" hangoztatásával válaszol, a júliusi és októberi kormányleiratokra pedig - ugyancsak arra hivatkozva, hogy mivel június 28-án a kormánnyal szemben már állást foglalt, s mert „a politikai viszonyokban . . . azóta változás nem történt" - egyszerűen csak napirendre tér. A képviselőház június 21 -i határozatát viszont" köszönettel és tisztelettel" fogadta, s kijelentette, hogy a határozatban foglalt" utasításoknak hazafias készséggel és mély tisztelettel kész eleget tenni"; a szeptember 23-i bécsi eseményekkel kapcsolatban pedig utasította a tanácsot, hogy a koalíció vezéreit a székesfőváros nevében a legmesszebbmenő hódolatáról biztosítsa. Határozat született arra vonatkozóan is, hogy a székesfőváros bizottságot küld ki annak érdekében, hogy a törvényhatóságoknak a kormánnyal szemben való egységes fellépésében megállapodjanak; a Baracs-féle indítványt pedig - amelyben Abaúj-Torna megyén és Kassa városán kívül már Zemplén, Pest és Csík vármegyéket is üdvözölték - az eredeti elképzeléseknek megfelelően az önkéntes adókra vonatkozó kiegészítéssel fogadta el. Ennek azonban a június 28-i határozat fenntartásának kimondása után már nem volt különösebb jelentősége. Az ellenzék a november 28-i közgyűlésen vitathatatlanul győzelmet aratott; a győzelemnek azonban megvoltak a maga szépséghibái. Nemcsak az, hogy az ellenállás folytatását kimondó határozatot viszonylag kis szótöbbséggel fogadta el a közgyűlés, vagy hogy a közgyűlési hallgatóság soraiban akadtak olyanok, akik az ellenzékkel szembeni ellenszenvüknek hangot adtak, ami miatt azután tumultuózus jelenetekre került sor a karzaton; de az a tény, hogy az ellenzék ezt a győzelmet végső soron annak - a már többször említett - tényezőnek köszönhette, hogy a kérdéses időszakban a kormány politikailag már teljesen elszigetelődött, mivel a szabadelvű tábor ekkor már majdnem teljes egészében szembefordult vele, igen sokat levon ennek a győzelemnek az értékéből. S mindehhez még hozzájárul, hogy Eötvös Károly a közgyűlésen elmondott beszédében alapjában véve az egész nemzeti ellenállás jogosultságát megkérdőjelezte, amikor a június 28-i közgyűlési határozat fenntartása mellett azzal érvelt, hogy ez azért szükséges, mert amíg a Fejérváry-kormány feladata első kinevezése alkalmával a király és a parlamenti többség közti közvetítés volt, addig - mint mondotta - a közvetítő szerep szeptember 15-én, illetőleg szeptember 23-án megszűnt. Eötvös megállapítása megfelelt a tényeknek, ebből viszont szükségszerűen következik, hogy a Fejérváry-kormány - legalábbis 61
