Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
2. Budapest székesfőváros csatlakozik a nemzeti ellenálláshoz
fellebbezést - mivel megszabott határidőn túl került benyújtásra - ugyancsak elutasította, mint előterjesztést tárgyalta; s a vonatkozó július 1 -i határozatot megváltoztatva úgy rendelkezett, hogy a számvevőség a tisztviselők bélyegtelen fizetési nyugtáit fogadja el. Mégpedig oly módon, hogy a kifizetésre kerülő összegekből a bélyegilletéket vonja le, a befolyt összeget pedig mint tanácsi rendes letétet kezelje. Ennek kamatozó elhelyezéséről a tanács kötelessége volt gondoskodni." A politikai jellegű kérdések ezzel - legalábbis a nyilvánosság előtt - egyelőre lekerültek a fővárosi hatóságoknál a napirendről. Az országos politikában lezajló események ekkoriban felcsillantották a kibontakozás reményét; a főváros illetékesei ennek megfelelően várakozó álláspontra helyezkedtek. A kibontakozás lehetősége szeptember hónap folyamán a kormány választójogi politikájával volt összefüggésben: a kormány a koalíció meghódoltatása érdekében taktikai okokból vetette fel - már júliusban - az általános titkos választójog törvénybeiktatásának programját, s kezdett tárgyalásokat az általános titkos választójog bevezetéséért harcoló Szociáldemokrata Párttal. Az uralkodó a maga részéről, bár habozva és csak kénytelenségből, de beleegyezett a fenti programmal való manőverezésbe; ő is, ugyanúgy mint a kormány, a koalíció egységének megbontására és az általa diktálandó feltételek mellett a kormányalakításra való kényszerítésére alkalmas eszköznek fogta fel azt. A manőverezés kezdetben erdeményes is volt, noha a koalíciót nem sikerült ily módon felbomlasztani, viszont ennek merev elzárkózása a választójog kiterjesztésének gondolatától egyrészt tömegbázisát gyengítette, másrészt pedig az esetleges demokratizálódástól való félelme hajlamossá tette a Bécs által diktált feltételek alapján a kormányalakításra. Ez megteremtette a lehetőséget a király és az ellenzék közti közeledésre, ugyanakkor Gautsch osztrák miniszterelnök fellépése az általános titkos választójog Magyarországon való bevezetése ellen megingatta a Fejérváry-kormány helyzetét; a koalícióban viszont olyan reményeket ébresztett, hogy a választójoggal való taktikázás lehetőségének megszűntével a királlyal szemben érvényesítheti követeléseit. Az adott helyzetben a Fejérváry-kormány számára egyetlen lehetőség lemondásának benyújtása volt, amit az uralkodó el is fogadott azzal, hogy a kormány egyelőre folytassa tevékenységét; a koalícióval való tárgyalás eredményessége érdekében pedig október 10-ig elnapolta az országgyűlést. Az elnapolást elrendelő királyi leiratot a kormánynak az országgyűlés szeptember 15-i ülésén kellett bemutatnia. Ez meg is történt, a kormány ugyanakkor bejelentette lemondását, illetve annak elfogadását. A képviselőház viszont megújította június 21 -i határozatát, tiltakozott az elnapolás ellen; s tette ezt annál is inkább, mert reményét a királlyal saját feltételei alapján való megegyezésre a kormány lemondásának elfogadásával megvalósíthatónak hitte. A látványos parlamenti színjáték után azonban engedelmesen széjjeloszlott, s várta vezérei és az uralkodó közti tárgyalások kimenetelét. Ez azonban nem a várakozásainak megfelelő eredménnyel zárult. A szeptember 23-i ún. öt perces audiencián a király az előtte megjelent koalíciós vezéreknek egy papírlapról felolvasta öt pontos ultimátumát, amely teljes kapitulációt követelt a kormányalakítás feltételeként; majd megbízottaival való tárgyalásra utasította a koalíciós politikusokat, s nyomban ezután eltávozott a kihallgatási teremből. A koalíció és király megbízottainak ezen tárgyalásai nem 54
