Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén

rendszere a bekövetkezett gazdasági-társadalmi változásokkal már nem volt adekvát azoknak nem felelt már meg. A dualizmus intézményrendszere azonban már a kiegyezéskor is súlyos ellentmondásokkal volt terhes. Soknemzetiségű birodalom - dualista államszervezet, dualizmus - szigorúan centralizált egységes hadsereg, parlamentarizmus - abszolutisztikus felségjogok. Ezek a legalapvetőbb ellentmondások, amelyekhez további ellentmondások járultak. Ezeknek az ellentmondásoknak az ismertetésére is többször kitérünk még a későbbiek során, itt csupán néhány lényegesebb vonatkozását említjük meg. így mindenekelőtt azt a jól ismert tényt, hogy a magyarországi viszonyok között a klasszikusnak számító politikai váltógazdaság nem alakulhatott ki, hogy az alapvetően polgári jellegű politikai struktúra minden szinten át- meg átszövődött feudális maradványokkal, hogy a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok viszonya alapjában mindvégig rendezetlen volt, s a polgári demokratikus elveknek semmiképpen nem felelt meg. Ez utóbbi oka részben az, hogy az önkormányzati jogkör meglehetősen szűk és egyre inkább szűkülő; másfelől pedig az, hogy az önkormányzati jog gyakorlása egy igen csak szűk létszámú - természetesen a legvagyonosabb, s politikailag leginkább megbízható csoport kezében volt. A továbbiakban Budapest sajátos helyzetéről kell szólnunk. Az itt adódó kérdéseknek egy részére ugyancsak nem térhetünk ki, más esetekben az eddigiek során említett problémákat valamivel részletesebben, ám a teljesség igénye nélkül, próbáljuk meg kifejteni. Budapest helyzetéről köztudott, hogy mindazok a változások, amelyeket a kapitalista viszonyok elterjedése a gazdaságban, a politikában, az életforma alakulásában, egyszóval a polgárosodásban hozott, legerőteljesebben és legkézzelfoghatóbban Budapesten mutatkoztak meg. Budapest lett az ország iparának centruma, s egyúttal az ország egész közlekedési rendszerének csomópontja is. Ezzel összefüggésben itt indult meg a leghamarabb a társadalmi átstrukturálódás is: Budapest lakosságának összetételében mind nagyobb helyet foglalnak el a polgári és kispolgári elemek, valamint a munkásság. így Budapest lett a központja a haladó polgári mozgalmaknak, éppúgy, mint a munkásmozgalomnak. Budapest sajátos helyzetét nagymértékben meghatározta az a tény is, hogy a magyarországi városfejlődés elmaradottsága következtében hozzámérhető nagyságrendű város, illetve városok az ország területén nem fejlődtek ki. Jogilag a főváros helyét az 1872. évi 36. te, az ún. fővárosi törvény határozta meg. A fővárosi törvény a korszak végéig érvényben maradt, jóllehet annak revíziója, különösen a századforduló idejétől, aktuális, ám a dualizmus idején meg nem oldott probléma volt. Pedig a törvény megalkotásakor mintegy 300 ezer lakost számláló város népessége a századfordulóra megkétszereződött, túl azon, hogy a lakosságnak társadalmi összetételében igen jelentős változások következtek be. Az időközben hozott részleges intézkedések a problémákat nem oldották meg. Ezek az intézkedések elsősorban a közigazgatási apparátusnak a fejlesztését szolgálták; azt, hogy az apparátus a megnövekedett feladatokat fennakadás nélkül el tudja látni, ám a városvezetési-közigazgatási struktúrát nem érintették. Ez a probléma azonban mindinkább előtérbe került, s a polgári rétegek - utaltunk erre - politikai törekvéseinek középpontjában állott. A törvényhatósági autonómia bővítéséről volt itt szó lényegében. Ezt a polgári rétegek, illetve szószólóik két vonatkozásban is követelték: egyrészt a kormányzatnak az államhatalmi jogkörön belüli bővítésére, másrészt a városi lakosság szélesebb rétegeinek az önkormányzatba való bevonására törekedtek. 13