Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Gulyás László Szabolcs: Egy szőlőtől a kánonjogig 95 fizetnivalók a szezonkezdettől májusig 52 forint 60 dénárra rúgtak.75 Már ebből is látszik, hogy a tállyai, egyetlen egy szőlőhegyen fekvő ingatlan méretében hasonló nagyságrendű lehetett, mint az 1490-es évekre összevásárolt, összesen hét szőlőhegyen elterülő, hatalmas szántói szőlőbirtok. Ezt az állítást alátámasztja, hogy míg a tállyai szőlő nyitási munkálataira 1486-ban 4 forint 80 dénárt költöttek, addig a hét szántói szőlőhegyen összesen ez a munkafolyamat 8 forint 13 dénárba került.76 A fentieket összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a tállyai szőlő mérete kiemelkedően nagy volt, és ebből következően a vételár valóban elérhette az 1000 forintot, azaz feltehetőleg Georg Schwarcz akart jogtalanul pénzt kicsikarni a bártfaiakból, nem pedig fordítva történt a dolog. Külön rejtély a Schwarcz által választott egyházi bírói joghatóság kérdése is. A középkori Európában, így Magyarországon is pontosan meghatározták, hogy mely ügyek tartoznak a kánonjog alá, és melyek azok, amelyekben világi bíróság illetékes. A középkor végére alapvetően az volt a tendencia, hogy szűkítették azon ügytípusok számát, amelyekben egyházi bíróság intézkedhet. Külön ki kell emelni, hogy a Jagelló-korban kifejezetten a városokhoz kapcsolódó ingatlanforgalmi, végrendeleti és adósságügyeket is igyekeztek már kivonni a szentszéki bíráskodás alól.77 Georg Schwarcznak egyetlen halvány jogalapja lehetett volna csupán arra, hogy egyházi bírói fórumhoz fordulhasson, mégpedig az, hogy ha az ügyet lelki ügyként tárgyaltatja, ez azonban a fentiek alapján nem lett volna megalapozott. Ennek ellenére tudjuk, hogy mégis ezzel próbálkozott. Schwarcz ügyvédje, Ginorus János 1490-ben írt egyik felterjesztése ugyanis azt állította, hogy a Kispalugyaiak által eladott szőlőt az eladók egy bizonyos nőtől kapták arra a célra, hogy abból misealapítványt hozzanak létre,78 amit azonban végül nem tettek meg, s emiatt az említett hölgy lelki üdve is veszélybe került. A felterjesztés itt minden bizonnyal a fent már említett Benignára utalt. Ha megnézzük azonban azt, hogy sem a Benigna végrendeletéről született 1477. évi döntések, sem pedig a szőlőt 1481-ben Kispalugyai Mártonnak juttató oklevél nem említ ilyen feltételt a javak kapcsán, akkor kétkedéssel kell fogadnunk az állítást.79 Ráadásul ez a motívum a per utolsó szakaszában már nem is került többé elő.80 75 DF 216211. Gulyás 2019. 86. p. 76 DF 215269; DF 216211., Gulyás 2019. 87. p. 77 Bónis 1997. 640-641. p„ 651-652. p.; C. Tóth-Lakatos-Mikó 2014. 20-23. p. 78 „ad fiindationem unius misse ex bonis cuiusdam mulieris ad id donatis vineam imam” - DF 216021. 79 DL 45685, DL 45686, DL 45905. 80 Egyrészt Angelo sem a lentebb idézendő leveleiben nem beszélt erről, sem pedig az általa később elrendelt tanúkihallgatás során nem került szóba a miseadomány kérdése. Másrészt Schwarczék 1495. évi periratában sincs nyoma. DF 216016.
