Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Berecz Anita: „Az Egyház áldozik a haza javáért imát és dézsmát” 63 A jogi keretek Az áprilisi törvények által megoldatlanul hagyott kérdéseket, köztük a szőlődézsma ügyét, az 1848. július 5-én megnyitott népképviseleti országgyűlésnek kellett volna rendeznie. A kérdéssel csupán szeptember elején kezdtek el foglalkozni, ugyanis a szüret közeledtével a szőlőbirtokosok elégedetlenségüknek adtak hangot, ezért a kérdést kiemelték az általános rendezésből.7 Az áprilisi törvények gyakorlati megvalósítása ugyanis számos problémát vetett fel. A törvények ugyan világosan rendelkeztek arról, hogy az úrbéres vagy az úrbérpótló szerződéses földek felszabadultak, illetve megszabadultak a szolgáltatásoktól. Az viszont már egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az úrbéres jelleget milyen formában lehet értelmezni. A legnagyobb kérdés ezt követően az volt, hogy ezek a fogalmak pontosan milyen földeket érintettek. A szőlődézsmát a szentesített törvény értelmében ugyanis csak akkor lehetett megszűntnek tekinteni, ha a szőlőt a jobbágyok úrbéres földbe ültették. Ez azonban csak a legritkább esetben fordult elő, hiszen ezek a legtöbb esetben majorságinak számítottak. A helyzetet tovább nehezítette az a tény is, hogy a Mária Terézia-féle urbárium nem készült el minden településen, így ezekben az esetekben a város lakossága úrbérpótló szerződésként tekintett a földesúrral kötött egyezményre. A jogi helyzet - a szerződés úrbérpótlónak vagy magánjoginak tekinthető - tisztázása ezért elsődlegesnek számított. A földesúr érdekében természetesen az állt, hogy minden módon kétségbe vonja a területek úrbéres jellegét, a települések lakossága viszont éppen ennek az ellenkezőjét próbálta bizonyítani. A fizetett adó és szolgáltatások lényegében megegyeztek az úrbéres földek után járó szolgáltatásokkal, a kettő közötti határ könnyen elmosódhatott. Mivel az utolsó rendi országgyűlésen a törvényeket úgy értelmezték, hogy a szőlőföldek birtoklása nem úrbér vagy azt pótló szerződések alapján volt gyakorlatban, a robot és a dézsma eltörlése, a szőlők polgári tulajdonba kerülése nem érintette azoknak a településeknek a lakóit, akik a korábbi földesúrral kötött szerződés alapján művelték a szőlőjüket. Ennek értelmében megszűnt ugyan a földesúri joghatóság, személyükben szabadok lettek, de nem vonatkozott rájuk az állami kárpótlás, hanem önmegváltás alá tartoztak. A szőlődézsmát pedig továbbra is fizetniük kellett. A szőlődézsma megmaradása különösen nagy sérelemnek számított azokon a vidékeken, amelyeknek nem volt szántóföldjük, ahol a szőlő biztosította a megélhetésük alapját. Ez okozott országszerte elégedetlenséget és jelentős problémákat 1848 márciusa és szeptembere között. 7 Fónagy 1998. 43. p.
