Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
Géra Eleonóra: A borok városa, a város bora 53 A szőlőművelés jelentősége Buda város gazdálkodásában Nagy István a 18. század első felének városgazdálkodásáról írt átfogó elemzésében a városi szőlőművelésről és bortermelésről igen kritikus hangon nyilatkozott, nagy visszaélésekre hozott példákat: a szőlőket nagy költségen gondozták, ehhez képest a boreladásból alig jött be évi néhány száz forint, bizonyos években semmi sem. A városvezetők, élükön az alkamarással, csaltak a városi borok elszámolásánál, ha nem volt elegendő, akkor a borjárandóságuk helyett pénzt vettek fel, a szokásos akónkénti ár ötszöröséért, de a polgármester és a városbíró pincéjéből is vásárolt a város ajándékba bort, ezt tíz-tizenötszörös áron. Nagy azt a látszatott kelti, mintha ez Budán általános gyakorlat lett volna.70 „Hová folyt el Buda városának, ha nem is sokra becsülhető, mégis tetemes mennyiségű bora?”71 - teszi fel a téma felvezetésének szánt kérdést, amire hamarosan megkapjuk a választ: elosztogatták. Nagy István figyelmen kívül hagyta Kovács Lajos pontosan húsz évvel korábban készült tanulmányát, amelyben utóbbi szerző egyértelműsíti, hogy az ajándékok összegének növekedése részben a nehéz idők következményeként fogható fel.72 A magisztrátus pénz hiányában a bort használta fizetőeszközként, ráadásul a város több alkalommal rászorult magasabb társadalmi állású pártfogók segítségére, amit ellenszolgáltatás nélkül nem kérhettek. Ahogyan a tanulmányban láttuk, terv nélküli osztogatásról szó sem volt, bizonyos állami és megyei vezető tisztviselőknek, a katonaság képviselőinek éves ajándék járt, ahogyan a város területén élő egyháziaktól sem tagadhatták meg az alamizsnabort. Egy város sem tehette meg, hogy a területén átvonuló seregek parancsnokait nem tisztelte meg ajándékkal, ahogyan az országgyűlésre is mindenhonnan vittek többek között a térségre jellemző, nevezetes terményeket: a lőcseiek borsót, a budaiak bort.73 Az utókor szemében talán korrupciónak tűnik az ajándékozás, a korabeli ember számára azonban ez a szokásos ügymenet szerves részét képezte. Az is magától értetődőnek látszott, hogy az emberek a munkakörükhöz szigorú értelemben nem tartozó tevékenységekért különjuttatást (discretion), ajándékot várhatnak. Gyakorinak tekinthetjük, hogy a korban az emberek a pénz kikapcsolásával a 70 71 72 73 Nagy I. 1957. 85., 111. p.; A Nagy István által megadott bor alapár (akónként 1-1,5 Ft) rendkívül alacsony összeg, már az előző évtizedre is 2-2,5 Ft körüli összeggel volt érdemes számolni. 1710-ben valóban közel 70 forintért vásároltak 10 akó vörösbort ajándékba a főhadbiztosnak, ilyen esetekben azonban a vásárolt bor szállítási díját is beleszámították az összegbe. BFL IV.1006.e Főkamarási számadás (1706-1710) 14. köt. 123. p., (1710) 16. köt. 100. p. Nagy I. 1957. 77. p. Kovács 1937. 384. p. Nagy J. 2020. 397. p.
