Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
454 Recenziók lakosságra gyakorolt hatásában, az ostrom alatti, és az azt követő nélkülözéseket is tekintve. A tanulmány írója megemlíti, hogy a lakosság megpróbáltatásai nem értek véget a harcok befejeztével, azonban a megszállást követő időszakra mindössze néhány mondatban tér ki a szerző - noha ebben az időszakban látja annak okát, amiért az ostromnaplókat még jóval az ostrom után is vezették. A szintén Mihályi Balázs által jegyzett második tanulmány, A naplók mint Budapest 1944-1945-ös ostromának forrásai (23-46. p.), a naplóírás jellegzetességeit vizsgálja. A naplók kiadása terén észrevehető bizonyos tendencia: 1990 előtt csupán bizonyos csoportok élményei jelenhettek meg (szovjet megszállók, kommunisták, zsidók), a rendszerváltást követően azonban tucatjával adták ki az addig ismeretlen történeteket, amelyek a korábban tabunak számító eseményekről, például a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakról is beszámoltak. Budapest ostromának története rendkívül forráshiányos - köszönhetően többek között az orosz levéltárak előzetes szűrésének -, így bár a forráskritika elengedhetetlen, a naplók értékes adalékokkal szolgálnak a mindennapok történetéhez. Ezen túlmenően az eseménytörténeti ismereteinket is bővíteni tudják, egyrészt mikroszinten, például egy-egy ház vagy városrész esetében, másrészt makroszinten, vagyis az ostrom történetére vonatkozóan. Példaként említi a szerző a volt Belügyminisztérium óvóhelyén működő Várközpontot, amely egy civilek által működtetett telefonközpont volt, a működéséhez szükséges üzemanyagot a 101. vegyes híradózászlóalj biztosította. A Várközpont tevékenységét az ostromról szóló szakirodalomból nem, csupán a naplókból lehet megismerni. Mihályi több lehetőséget is nyújt a naplók csoportosítására. A civilek egy része már korábban is írt naplót, így az ostrom csak egy része ennek, vagy pont a harci események nyomán kezdett naplóírásba. A naplókon belül léteznek háborús naplók, amelyek célja a háborús élmények feljegyzése. Ezen belül szűkebb értelemben vett csoport az ostromnaplók köre, amelyek 1944. november/december 24. és február/május között taglalják az eseményeket. Külön kategória a szépirodalmi ostromnapló, amelyek szerzői írók, akik sokkal tudatosabban nyúltak a naplóírás eszközéhez. Mihályival szemben Tóth Gábor a következő, Naplók és naplóírók című tanulmányában (47-68. p.) két nagyobb csoportot határoz meg: a hadi- és a magánnaplókat. A hadinaplók katonák által vezetett, kronologikus, hivatalos dokumentációk, amelybe nem tartoznak a katonák személyes feljegyzései. Utóbbiakat szintén a civilek által írt naplók közé sorolja, amelyek általában a karácsony és húsvét közötti időszak leírására korlátozódnak. Tóth Gábor hangsúlyozza, hogy a naplók megjelentetésén túl a kutatóknak ideje lenne felhasználni, elemezni és értelmezni is azokat. Jól használható tudományos összehasonlító módszertan hiányában azonban egyelőre kevesen vállalkoztak ilyen munkák elkészítésére. A naplók felhasználhatóságát tovább nehezíti a kontroliforrások korlátozott száma (az érintett korosztállyal csak limitált számú interjú készült), valamint szubjektív nézőpontjuk. Vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek nem, vagy csak nagyon ritkán hagytak maguk után ego-dokumentumokat, mert körükben fontosabb a szóbeliség, vagy foglalkozásukból adódóan nincs idejük naplóírásra. Ilyenek pl. a parasztság, az uradalmi cselédség, a cigányság vagy a munkásság. Rendkívül kevés a középkorú nők által vezetett napló is, amit Tóth Gábor három okra vezet vissza.
