Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
Naplók az óvóhelyről. Budapest civil szemmel 455 Egyrészt, lehetséges, hogy az ostrom csak egy fejezet volt a már hosszú évek óta vezetett naplójukban, az eseményekre vonatkozó részek ezekből ritkán kerülnek ostromnaplóként kiemelésre. Másrészt, az átlagos középkorú nőket lefoglalták a hétköznapi teendők, a családtagok, a gyerekek ellátása. Harmadrészt a tömeges nemi erőszakot említi, ami az ostrom utolsó időszakáról szóló női naplók hiányára adhat magyarázatot. További fontos szempont, hogy a nők általában inkább „befelé” figyeltek az események alatt, főként a közösség s családjuk kötötte le figyelmüket, a hadi és politikai történések kevésbé. Ezzel szemben a férfiakat az is foglalkoztatta, hogy hol jártak a német és szovjet csapatok, mikor bombáztak, milyen repülő húzott el felettük, sokszor csak a kívülről érkező zajok alapján elmélkedtek erről, de gyakrabban is indultak felfedezőútra környékükön. A tanulmányok számos olyan szempontot felsorolnak, amelyek kiindulópontot jelenthetnek a jövőbeli esetleges vizsgálatokhoz. Az ostromhoz kötődő naplók egy olyan időszakot mutatnak be, amelynek során a társadalmi normák a túlélés érdekében ideiglenesen felfüggesztésre kerültek. Sokat megtudunk arról, hogy miből épül fel a naplóírók identitása, például milyen személyek vagy lakókörnyezetük mely épületei voltak rájuk hatással, valamint, hogy az ostrom tapasztalata hogyan formálta azt. Tóth Gábor úgy fogalmaz: „A múlt, a közös emlékek meghatározzák az egyén és a közösség identitását, így annak pusztulása az egyén önképének pusztulása is egyben. ” (67. p.) Az elmúlás, a halál a mindennapok megkerülhetetlen részévé vált, elég csak a hevenyészett temetésekre vagy az utcákat borító emberi és állati tetemekre gondolni, ezek említése szintén a naplók gyakori eleme. Mindezzel párhuzamosan azonban ott van a túlélés ösztöne és hogy mit tesznek ennek érdekében az egyének és/vagy a közösségek. Új stratégiákra volt szükség az élelem, a víz megszerzéséhez, így megszokottá vált a boltok kifosztása és az elhullott lovak elfogyasztása. A tisztálkodás, a higiénia minimális biztosításának vágya is a civilizált emberi léthez kapcsolódó egyik utolsó láncszem volt. A német és a szovjet katonák ebben a világban hol erőszakkal és fosztogatással nehezítették meg a lakosság életét, hol megértéssel és segítséggel fordultak feléjük. A tanulmányokat követően rövid életrajzokat találunk a naplók szerzőiről, összesen tizennégy személyről, nyolc férfiról és hét nőről (a Rille testvérek ugyanazt a naplót vezették közösen). A biográfiákból megtudhatjuk, hogy otthonukban vagy attól távol élték-e át az ostrom időszakát, és hogy a háborút követően hogyan alakult az életük. A szerzők között találunk kamaszokat és időseket, iskolást, háziasszonyt, pedagógust, plébánost, orvost és kesztyűkészítőt is. A naplók egy része - szám szerint hat — korábban már megjelent, ez azonban nem vesz el értékükből, hiszen egyrészt új lábjegyzeteket kaptak, másrészt az ehhez hasonló forráskiadványok sokat javítanak a hozzáférhetőségükön. A szerkesztők kerületenként csoportosították az írásokat, ami szintén előnyére válik a kötetnek. Rendkívül izgalmas, amikor a naplók összeérnek, és egyes helyi eseményekről többen, több szempontból írják le tapasztalataikat. Greszl Ferenc plébános Nagykovácsiban keletkezett naplója azért is különösen érdekes, mert a fővárost övező településekről sajnos nem bővelkedünk háborús- és ostromnaplókban. A forrás- és szakirodalomlistát követően a könyv végén egy fotómelléklet is található, amely az Orosz Állami Film- és Fotódokumentumok Archívumából (Rosszijszkij
