Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
Recenziók
446 Recenziók lakásokba a vidéki cigánytelepek szanálását követően főleg cigány lakosság költözött. Noha a számuk az 1970-es években ugrott meg igazán, a kerületi pártbizottság az első pillanattól őket hibáztatta a kerület lecsúszásáért, és innentől egészen a rendszerváltásig kizárólag a bűnözés kontextusában esett szó róluk. Hiába alakult cigányügyi koordinációs bizottság - a „cikobik” az államszocialista rendszer suta kisebbségi önkormányzat-pótlékai voltak - Józsefvárosban, a VIII. kerület pártemberei messze nem hozták ki még a limitált lehetőségeket sem a rendszerből; elsősorban a „cigánybűnözés” fogalmi körében mozogtak, s arra koncentráltak. Mindeközben a jobb módú lakosok az új lakótelepekre igyekeztek, el a kerületből, így a lefelé vezető spirál folytatódott. A könyv harmadik egysége az identitásképzésre és a kerületi roma reprezentációra koncentrál. A cigány kisebbségi önkormányzatiság (CKÖ) nem jelentett érdemi megoldást György Eszter szerint. Abban a formában, ahogy 2010-ig működött a rendszer, a kisebbségi képviselőket nem kisebbségiek is megválaszthatták, ilyen módon pedig a cigány képviselők részben a pártpolitika eszközeivé alacsonyodtak, részben a nem cigány választóknak tartoztak elsődleges felelősséggel. A Józsefvárosban kimondottan jellemző volt a cigány-magyar ellentét tagadása, ami szintén nem segített. Benga Oláh Tibor - a helyi CKÖ akkori vezetője - kitartott amellett, hogy a magyaroknak a helyi (muzsikus) cigánysággal nincs etnikai problémája. A frissen beköltöző cigányokat „bevándorlóknak”, viselkedésüket „megszállásnak” nevezte, s képviseletüket nem tartotta feladatának. (A tehetősebb muzsikus cigányok és a szegény cigányok közötti csendes konfliktus ekkor már több évtizedre nyúlt vissza - a zenészcsaládok az államszocializmus alatt is hangot adtak hasonló érzelmeiknek, és az akkori hatalom is megkülönböztette őket, jó cigányként”.) A Nyócker a rendszerváltást követően a roma civil önszerveződés első számú helyszínévé vált. A legjelentősebb a Tavaszmező utcai Roma Parlament volt, amely 1990-2016 között működött. Bár a direkt politikai törekvések hamar meghiúsultak (Martin Kovats politológus már 1997-ben az intézmény bukásáról írt), kulturális és önszerveződési helyszínként még évtizedekig súlya volt az épületnek. Művészeti galéria, klasszikus cigányzene és hip-hop jól megfértek a falai között roma újsággal és jogvédő szervezettel, s ilyen módon a ma üresen álló, omladozó épület volt a centruma annak a cigány kultúrának, amelynek őrzésére bizonyos értelemben a Köztes terek is törekszik. Annak ellenére, hogy a Nyócker elnevezés (melyet az azonos című 2005-ös animációs film tett népszerűvé) magában hordozza a cigányság említését, a kerületben nem nagyon van szimbolikus utcai tere a romáknak, hívja fel a figyelmet György. A híres cigányprímás, Dankó Pista nevét utca viseli már 1939 óta, azóta viszont csupán egy korábban névtelen köztérrel (Muzsikus cigányok parkja) és egy sok botránytól övezett iskolával (Lakatos Menyhért Általános Iskola) erősödött a reprezentáció. Tekintve a külföldről átvett trendeknek a szerző által ismertetett változását és a kerületről régóta fennálló „többségi” narratívát, nem túl meglepő, hogy a Nyócker először nem roma előadók révén került be a magyar zenei életbe. Azoknak azonban, akik beemelték, többnyire nem volt közük a kerülethez, csak díszletként használták a vélt/ valós gettót a gettó-rap műfajához. Az autentikus VIII. kerületi roma rap az 1990-es évek végén érkezett meg a Fekete vonat együttes révén. Külön figyelemre méltó az elnevezés: a magyar többség emlékezetében a borsodi/szabolcsi munkásokat Budapestre
