Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
372 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében már a 2006-ban megnyílt Felföldi mezőváros tájegység előkészítésekor is új megoldásokat keresett. A Felföld Magyarország északi hegyvidéki területeinek történeti tájneve. A középkor végén Magyarország északi felét, a korabeli igazgatási központoktól északra eső országrészt nevezték így. Az Ipoly és a Bodrog közötti középhegységi területen kialakult mezővárosok a nagytáj jellegzetes települései voltak. Ez a középhegységi terület a minőségi szőlőművelés hazai északi határát is jelentette. Az itt található mezővárosok virágkora a 18. században és a 19. század első felében volt. A városi települések céhes iparukkal és mezőgazdaságukkal egyaránt specializálódtak. A felföldi mezővárosok lélekszáma nem volt magas, viszont átlagosan a lakosság több mint 20%-a dolgozott céhes iparosként. Vásártartási, bíróválasztási, szabadmenetelüségi, szabadabb öröklési jogokkal bírtak, ez megkülönböztette őket a szomszédos jobbágyfalvaktól. A szőlőföldek területi arányai alapján ugyan nem beszélhetünk szőlőmonokultúráról, viszont a szőlő- és borgazdasági komplexum részesedése a régió teljes termelési értékéből kiemelkedő. A statisztikai, kartográfiai és egyéb források alapján a felföldi mezővárosok polikultúrás gazdasági régióként értékelhetők, melyeknek meghatározó ágazata a szőlő- és borgazdaság.2 A felföldi mezővárosokra vallási szempontból a sokszínűség a jellemző, viszont Gyöngyös kivétel ebből a szempontból, gyakorlatilag szinte egynemű homogén katolikus lakosságával. A tájegységi felföldi kőépítkezéses kultúra a 17-19. században elsősorban a borelőállítás és borkereskedelem, illetve a céhes kisipar tevékenységeivel volt jellemezhető. A szőlő és bor monokultúra, mint városképző tényező a régió szinte egyedülálló sajátossága. Ahungarikumnak számító tokaji fehérbor, illetve a gyöngyösi vörösbor-kultúra produktumai nem csupán hazai viszonylatban, hanem a távolsági kereskedelem révén Európa távoli országaiban is közkedveltek voltak évszázadokon keresztül. Ez az árutermelő tevékenység határozta meg az itt élő lakosság életét a múzeumi bemutatásra kiválasztott 19-20. századi időszakaszban is. A virágkor a pusztító filoxérajárvány előtti évtizedekre tehető. A filoxéravész a 19. század végének egyik legjelentősebb agrártörténeti eseménye volt, amely egész Európát érintette, és alapvető hatást gyakorolt a magyar szőlő- és borgazdaságra, ezáltal a társadalmi folyamatokra is.3 A felföldi szőlők hagyományos kártevői és betegségei ellen minden korban a tapasztalatokat felhasználva védekeztek a szőlőművesek, birtokosok. Érdemes megemlíteni a jégeső elleni védekezés eszközeként a viharágyút. Elterjedése előtt a 2 Vö. Frisnyák-Gál 2010. 167. p. 3 Beck 2004. 134. p.
