Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
214 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében rábban a tanács mintegy 100 földrészt osztott ki szőlő alá, a magához hasonló vallású embereknek, de ők ebből nem kaphattak. A panaszra Kruspér Pál bácskai kamarai jószágigazgató 1775-ben - a következőket válaszolta: „ Mert csak az részesülhetett azon földekben, aki még soha nem kapott azelőtt szőlőföldet, vagy ha igen, csak úgy, ha az idővel a családi osztozás következtében nagyon összeolvadt; megkívántatott továbbá, hogy az illetőnek vagy elődeinek érdemei legyenek e város körül, vagy végre hogy az illető iparos legyen. ”12 1779-ben a privilégium megváltását jelentős összegben, 266 666 Ft 40 krban állapították meg, 6 évi lefizetésre. A város az összeg biztosítása céljából váltságdíjat vezetett be. A házhelyek váltságdíja ölenként 6 dénár, a szőlőké 1 Ft/kapa, a kerteké 4 Ft, az első osztályú földeké 4 Ft, a másodosztályúaké 3 Ft 50 kr, a harmadosztályúaké 3 Ft volt lánconként. A szőlők váltságdíja azért volt alacsony, mert a birtokosok maguk telepítették be az üres homokot. Ha a földtulajdonos nem szabadkai volt, akkor az első osztályú földért 4 forint 30 krajcárt fizetett. 1780-ban a tanács kihirdette, hogy a polgárság 5 osztályba osztva, 100-800 lánc (1 lánc = 7200 m2) földterületet kaphat. Mint minden más jogszabályalkotás, a szőlőkkel kapcsolatos is a magisztrátus hatáskörébe tartozott. A polgárosodás idején a szőlők a város gazdasági életében jelentős szerephez jutottak. Igen elesett embernek az számított, akinek még szőlője sem volt. A lakosság számbeli növekedésével, nőtt a város belterülete is. Az 1780. évi kimutatás szerint a város belterülete 560 lánc, 1790-ben, a határszélek kiigazítása után (főleg kelet felé a szőlőknél), 653 1240/2000 lánc (470,5 hektár), 1840-ben 871 535/2000 lánc (627 hektár). A belterületet mély sáncárokkal tervezték körül venni, gátat szabva az építkezések szükségtelen terjengősségének. Hogy elvégezhessék az árkolást, több házat és szőlőt kisajátítottak. A sáncárok, 1780-ban részben elkészült, egyedül a város keleti felén, a Szegedi szőlők irányában és a Rogina-bara mentén nem fejezték be. Itt még 1797-ben is több házat és szőlőt kellett kisajátítani. Kiásását teljes hosszában nem is fejezték be. A városba hét kapun át lehetett bejutni (Szegedi-, Majsai-, Halasi-, Bajai-, Zombori-, Sándori- és Zentai-úti kapu). A kapuknál vámpénzt és egyéb illetéket kellett fizetni. Amikor 1778-ban - a város vagyoni helyzetét megállapítandó - megvizsgálták az 1760-1776. évi számadásokat, kiderült, hogy a szőlőket még nem mérték fel. A városatyák kénytelenek voltak elfogadni a birtokosok önkéntes bevallását, mely szerint a szőlők területe 6596 kapa13 (1 kapa = 200 12 Uo. 241., 244. p. 13 Iványí 1886. 266. p.
