Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XVI. - Urbs 16. (Budapest, 2022)
A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében
194 A szőlőművelés, bortermelés, borforgalmazás szerepe a városok életében a borvidék visszanyerte korábban megszerzett pozícióját azáltal, hogy jellegzetes termékei, a magyarádi fehér és a ménesi vörösborok ismét megjelentek a piacon, de hamar közkedvelté váltak az Arad-Hegyalján előállított pezsgők és konyakok is.12 Aradi és más városbéli polgárok Arad-Hegyalján a középkortól a 18. század végéig A borvidék egykori jelentőségét kellőképpen bizonyítja az a tény, hogy szőlőhegyein már a középkorban szép számmal találhatunk extraneus, azaz nem helybeli szőlőbirtokosokat, akik között már ebben az időszakban aradi lakosok is előfordultak.13 Nemcsak az aradi káptalan, hanem magánszemélyek is műveltettek szőlőültetvényeket, amelyeknek a termése minden bizonnyal a borkereskedelem alapját is képezhette.14 Országos tendenciaként a szőlőterületek 18. századi általános növekedése és legtöbb helyütt a mennyiségi termelés előtérbe kerülése - tetézve a szigorú osztrák védővámmal - a századvégre a piacok telítődését eredményezte, ugyanakkor fokozottan felszínre kerültek a borkezelés szakmai hiányosságai is. Mindezek kiküszöbölése és orvoslása, s összességében a magyarországi szőlő- és borgazdálkodás sorsa elsősorban a nagyobb birtokokon és gazdaságokban érezhető lendületet vett a 19. század első felétől.15 Arad-Hegyalja viszonyait számba véve a változás folyamatát legszembetűnőbben a szőlőterületek nagyságának és a családok, illetve a szőlőmüvesek lélekszámának alakulása mutatja. A 17. század utolsó évtizedeiben és a századfordulón zajló háborús események a lakosság és a művelés tekintetében is súlyos visszaesést okoztak. Az 1715-ös és 1720-as országos, valamint ugyanezen időszak kamarai összeírásai még ca. 500-700 kapa szőlőterületet 12 A borvidék történetéről ld. bővebben: Mód-Simon 2012. 105-112. p.; Mód-Simon 2014. 127-138. p. 13 Korántsem beszélhetünk egyedi jelenségről, hiszen a középkorban több más borvidéken is feltűnnek a nem helybeli birtokosok, akiket minden valószínűség szerint a borkereskedelemből remélt haszon motivált arra, hogy akár több száz kilométeres távolságból szőlőültetvényeket tartsanak fenn. Az extraneus szőlőbirtoklás egyik legismertebb példája a szegedi polgárok szerémségi tevékenysége, akik a török hódoltságig meghatározó szerepet töltöttek be a borvidék borainak közvetítésében. 14 A borvidéken a Makra-hegyen a középkorban szegedi polgárok is bírtak szőlőterületet. Ugyanitt a 14—16. századi adatok szerint számos lippai polgár rendelkezett szőlőparcellával s kapcsolódott be a borkereskedelembe. Marton é.n. 5., 10. p. 15 Vö. Csoma 2015. 18-26. p. és Kovách 1993. 93. p.
