Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
368 Recenziók hely nyerte el. A szerző megállapítja, hogy ezen sajátosságok, valamint a tradicionális rendi struktúra megléte és az oszmán-törökök szomszédságából adódóan a fennmaradásért folytatott harc csekély lehetőséget teremtett a városoknak érdekeik összehangolására az országgyűléseken, politikai értelemben való renddé válásuk nem történt meg. A tanulmány ismerteti a városok országgyűlési képviseletéről fennmaradt jegyzékeket, amelyek alapján a szerző megállapítja, hogy az országgyűlésekre a legnagyobb adófizető civitasők. és oppidumok kaphattak meghívást. Felhívja a figyelmet a székely mezővárosok elöljárósága és a széki önkormányzatok közötti ellentétre, amely tovább nehezítette a városok érdekeinek érvényesítését az országgyűléseken. Zárásként szót ejt a városi követek utasításáról és országgyűlési tevékenységükről. Tüdős S. Kinga tanulmányában a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori iratanyagának egy értékes forráscsoportjára és ezzel összefüggésben Csíkmadarasi Bogáts Dénes értékmentő munkásságára hívja fel a figyelmet. A szerző először a Székely Nemzeti Múzeum forrásainak világháború alatti sorsát ismerteti röviden, majd bemutatja a címszereplő a múzeum menekítésre váró forrásaival összefüggő tevékenységét: Csíkmadarasi Bogáts Dénes összesen 133 rangemelést rögzítő oklevél vagy armális kivonatát készítette el kronologikus rendben. Az 1553—1909. közötti dokumentumok többsége háromszéki, illetve más székelyföldi hadviselő személyekre vonatkozik. A szerző kiemeli a regesztázás szakszerűségét, valamint azt, hogy a címerleírások teljes latin nyelvű másolatát is elkészítette. A forráscsoport elemzésekor sorra veszi a Csík-, Kászon-, Gyergyó-, Udvarhely- és Marosszéki vonatkozású okleveleket. Közülük egyet, csíkkozmási Kajcsa Ferenc lófősítő levelét kiemeli, és az egyéb források sorába beépítve, mintegy esettanulmányként végigköveti a család fejedelemségkori történetét. A kötet következő tanulmányát Málnási Levente Csíkszereda mint városközpont címmel jegyzi. A vásárok (néprajzi szempontú) kutatásának historiográfiai áttekintését követően a szerző tisztázza a vásár, a piac és a sokadalom fogalmát, majd kitér a vásártartási jog elemzésére. Csíkszereda hetivására szerdára esett, s a császári katonák 18. század eleji helyi állomásozásának következtében egy ideig Szépvízre helyezték át. Málnási feltárja, hogy a bevételek (például vásárvám, helypénz) növelésének érdekében a város több ízben kérvényezte az országos kormányszervnél, hogy szombati hetivásárt és nagyvásárokat tarthasson, amelyek csak a 20. század elejére állandósultak. Szót ejt továbbá a vásárok helyi és országos érvényű szabályozásairól, valamint lokalizálja a harmadrangú vásáros helyként besorolt Csíkszereda vásárainak helyszínét. Sorra veszi a Csíkszeredái nagyvásárokat (farsangi, tavaszi, Margit-napi, őszi), s feltárja, hogy honnan érkeztek a vásározók, beszámol a kiárusított javakról és a vásárok alkalmával történt bűncselekményekről is. Kocsis Lajos tanulmánya az első Csíkszeredái nyomdász, Györgyjakab Márton munkásságába enged betekintést. A pályafutását a kézdivásárhelyi nyomda alkalmazottjaként kezdő címszereplő az 1884-ben ennek a kiadónak a filiájaként Csíkszeredán létesített első világi nyomda munkatársa, bérlője, majd egy éven belül önálló tulajdonosa lett. A polgárosodásnak köszönhető egyre nagyobb keresletet Györgyjakab a felszerelés modernizálása és a kínálat folyamatos bővítése révén elégítette ki, sikerét
