Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Városi jogok
Gőzsy Zoltán: A szabad királyi városi rangra emelkedési törekvések... 71 felkelés idején ugyancsak hűek maradtak az uralkodóhoz, és e küzdelemben igen komoly áldozatokat hoztak („ mind az patak úgy folyt uccákrol uccákra az vér, mégsem pártoltak soha el az Magyar Országi Király hüségétül”).22 E korszakban született újjá a város, narratívájuk szerint a pécsi polgárok, a Habsburg uralkodó, valamint a kormányszervek egyetértésében, kooperációjában, és ebben sem a püspökség, sem a káptalan nem játszott szerepet, sőt a klérus csupán kihasználta a helyi lakosság áldozatvállalását, mondhatjuk önfeláldozását és az ebből adódó kiszolgáltatott helyzetét, védtelenségét.22 23 Pinterics György pécsi polgár 1743-ban a következő tanúvallomást tette az „apjától hallott” eseményekről. A töröktől való felszabadulás után „le gyüvén Pécsre a királyi commissio mindennemű fundusokat egyedül csak az városiak között felosztatott, és legkevesebb darab föld sem adatott az clérusnak, mivel akkor híre sem volt Pécsen az clérusnak, hanem az kuruczok vérrel megvévén Pécs városát, egy lábig kiket talált az városban pécsi purgereket le vágta, és semmivé tette, s fölégette az várost, s úgy azután sok százan elveszvén az purgerek közül csak gyerek korban lévők, a mint az fátens is, megmaradtak, és kurucz világ után le gyüvén Pécsre az püspökség és káptalan, mivel az városiak megkevesedtek, és csak gyerek korban lévők ennyihányan megmaradtak, akik mit bírtak az előtt az Attyok, sem tudták, az clérus nagy darab réteket, földeket és egyéb fundusokat így hatalmassan magának elfoglalt. ”24 Ez a vallomás több tekintetben is tanulságos. Egy olyan argumentációt jelenít meg, amely értelmében a klérus csupán kihasználta a helyi lakosság kiszolgáltatott helyzetét, védtelenségét, ami áldozatvállalásából, sőt mondhatjuk, önfeláldozásából fakadt. Ráadásul ez az áldozatvállalás az uralkodó érdekében és a közérdekeknek megfelelően történt. A kamarai időszak tehát egyfajta kontrasztként, a földesúri időszak ellenpólusaként funkcionált. Két részre oszlott így mindkét város török kor utáni történeti emlékezete: kamarai és földesúri korszakra. A második szakasz konfliktusosabbnak látszik a források alapján, amit elősegítettek a birtokosváltások, valamint az egyes úrbéri regulációk, vagy az azokra adott reakciók és az ehhez kapcsolódó jelentős írásbeli adminisztráció. Ezek a diskurzusok szabták meg a 18. században a közösség és a birtokos viszonyát, és egy összességében logikusnak tűnő, ugyanakkor szubjektív elemekkel vegyes dramaturgiát alakítottak ki, ami végül a szabad királyi városi kérelem benyújtásában csúcsosodott ki. 22 MNL BML IV.1008.a.2. c. 23 Uo. 24 Uo.
