Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
Koltai Gábor: Akik a „Párt” ellen vétkeztek... 395 a széleskörű társadalommal, hanem láthatóan a saját „elitcsapatával” is nehezen sajátíttatta el ezeknek az értékeknek a respektálását, miközben az esetek jelentős részében maga a nevelő célzat is megkérdőjeleződött. Az alapkutatás ismérve Koltai könyvére is jellemző: további kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolása tovább árnyalná a kötet konkrétan a pártfegyelem és általában a fegyelmezők és fegyelmezettek szocialista társadalombeli viszonyával kapcsolatos állításait. Ilyen kérdés merül fel többek között a harmadik fejezet első felének következtetését illetően, mely szerint a fegyelmi vizsgálatok leginkább a lakóhely alapján szerveződő, körzeti alapszerveket sújtották. Koltai ezt a megállapítását a kizárással végződő fegyelmi ügyek magas arányára alapozza. Kérdés lehet azonban az is, hogy a súlyosabb büntetések olyan ügytípusok alapján születtek-e meg, amelyek minden pártalapszerv esetében általánosan súlyosabb büntetési tételeket vontak maguk után (tehát adott esetben tényleg a burzsoáziával vádolt alapszervezetek tagjai vétettek nagyobbakat), vagy sokkal inkább arról a részrehajló ítélkezési gyakorlatról lehetett szó, amely ugyanazokat a cselekményeket komolyabb következményekkel illette a rendszer társadalomképébe kevésbé beilleszthető összetételű tagság esetében — így próbálva biztosítani, hogy a következményeknek a bennmaradok számára nagyobb elrettentő ereje legyen. A kötet arra is hangsúlyt fektet, hogy megállapítsa, mely fegyelmi vétségek esetén érvényesül inkább a nevelő és melyek esetén inkább a büntető szándék. Emellett azonban az is további kutatások tárgyát képezhetné - amennyiben a fennmaradt levéltári anyag megengedi -, hogy „pártkarrierjük” szempontjából kik voltak azok, akik a vizsgálatok középpontjába kerültek. Már a háború előtt a marxista-leninista eszmékhez és a párthoz közelebb kerülő egyének - akik mind az ideológiailag kötött normarendszert jobban ismerték, mind pedig a személyes kapcsolataik jobbak lehettek a többi párttaggal -, esetleg olyanok, akik még nem olyan régen léptek be? Mennyiben lehetett különbség mindezek alapján az azonos vétségeikre adott büntetésben? A monográfia kereteit minden bizonnyal szétfeszítette volna, de szintén hasznos lehetne a pártfegyelmi ügyek elsőfokú határozataira beadott fellebbezések vizsgálata. Koltai precíz léptékváltásokkal operáló vizsgálata úgy érteti meg azt, hogy az új társadalmi normák miként gyökeresedtek meg az államszocializmus első időszakában, hogy egyszerre tünteti fel azt az „uralok” (a felsőbb pártvezetés) és „uraltak” (a Párt szélesebb tagsága) által kölcsönösen alakított hatalmi erőtér működésének eredményeként. Ebben az esetben a fegyelmi szabályzattól való eltérés a vétségekre kiszabott büntetéseknél, a „helyi” gyakorlatok kialakítása felfogható a legfelsőbb pártvezetés törekvéseire adott, a társadalom alsóbb szintjein keletkező válaszként. Ez azonban a párttagokat részben még mindig fegyelmezői szerepkörükben láttatja. A fellebbezések arányainak, indokainak beemelésével - még akkor is, ha a felsőbb döntést nem ismeijük - az is megvilágítható, hogy a párttagok hogyan működtek közre ezeknek a fegyelmező/büntető struktúráknak a fenntartásában, amikor saját magukat találták a fegyelmezendő/büntetendő egyén szerepében; milyen problémák merülhettek fel a párttagság alsó szintjein a kialakult eljárásrenddel, döntésekkel kapcsolatban; mely esetekben voltak ezek elfogadhatók és legitimnek tekinthetők az egyének számára és mely esetekben nem. Lászlófi Viola
