Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
392 Recenziók Az, hogy az állampárt tagjai miként viszonyultak az elviekben saját maguk által meghatározott, a társadalomra ráerőltetni kívánt, marxizmus-leninizmussal öszszeegyeztethető morális elvárásokhoz, maga is érdekes kérdés. Az pedig még inkább vizsgálatra méltóvá teszi, hogy messze túlmutat egy szűk politikai elitet érintő problémán: egyrészt egy viszonylag népes - még az 1948-49-es tagrevízió után is több mint 880 ezer főt számláló az ország vezetésében kulcsszerepet játszó társadalmi csoport szocialista normákhoz való igazodását és eltérését engedi megérteni. Másrészt pedig a korszakban a párttagoknak a kialakuló kommunista normarendszer elsajátíttatásában „élcsapatként” kellett részt venniük, és a mindennapi interakcióikban résztvevő állampárton kívüliek számára is mintává kellett válniuk. így viszonyulásuk az uralkodóvá tenni kívánt értékrendszerhez nem kevesebbet jelentett, mint a szocializmus sikeres építésének egyik zálogát. A probléma vizsgálatához a szerző választása a Budapest VIII. kerületi pártbizottság illetékességébe tartozó fegyelmi ügyek vizsgálatára esett. Ez a terület sokszínűsége és párttagságának nagysága miatt - az országos tagság 4%-át adta - Józsefváros határain túlmutató következtetésekre is lehetőséget ad. Itt működött az MDP második legnépesebb fővárosi kerületi szervezete. A körúton belüli és az azon kívül eső területek lakossága szociokulturálisan különböző volt, emellett itt kapott helyet számos olyan nehézipari üzem (MÁVAG és Ganz Vagon- és Gépgyár), oktatási intézmény (az ELTE és a BOTE), valamint kórházak és szociális intézmények, amelyek felételezik a helyi párttagság szélesebb társadalomra is reprezentatív összetételét. Az elemzett jelenségek megértéséhez Koltai igényesen ötvözi a makro- és a mikrotörténeti módszereket: egyrészt a fókuszba került több mint 6000, majd a mintavétel után több mint 600 esetből kialakított adatsorok rendezéséhez és megértéséhez elsősorban a leíró statisztika módszereit hívja segítségül, ugyanakkor a jelenségek mélyebb megértéséhez léptékváltást követően bizonyos eseteket is bemutat. A munka historiográfiai elhelyezését, célkitűzéseinek megfogalmazását és módszertani bemutatását követően a szerző először a pártfegyelmi eljárásrend kialakulását övező politikai és társadalmi dilemmákat tárgyalja. A pártfegyelem szabályozásának létrejöttében ugyanis közel sem az állampárt vezetésének hatalmi szándékai játszottak kizárólagos szerepet, sokkal inkább a korszak politikai-gazdasági átalakulásaira adott társadalmi válaszok és a párt részéről érkező viszontválasz együttese alakította a folyamatot. A kommunista hatalomátvételt követő időszakban bekövetkezett tömeges belépés - ahogyan arra a szerző az ószeres pártcsoport esetén rámutat - olyan taktikának tűnhetett a rendszer társadalomképébe nehezen beilleszthető csoportok, például a kispolgárság életrevalóbb tagjai számára, amelytől a velük szembeni engedékenyebb politikai hozzáállást, például a gazdasági átszervezés következményeinek elkerülhetőségét várták. Az SZDP és MKP egyesülésével létrejött párt kommunista vezetőinek szándékai szerint viszont az 1948 nyarán létrejött MDP-nek a munkáshatalmat és az ahhoz kapcsolódó, az élet minden területére kiteijedő morális feddhetetlenséget kellett szimbolizálnia, amelybe a tagság jelentős része így már nem fért bele. A kommunista erkölcsi vízióhoz nem igazítható tagok kiszórása a pártból először az 1949 márciusáig lefolytatott tagrevízióval valósult meg, ezt követően pedig a már ideálisabb személyi összetétel megtartását egyrészt a tagfelvétel szigorításával, másrészt pedig a már fel
