Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
Jakab Réka - Kákonyi Anna: Táguló és szűkülő terek.... 389 izraelitáknak közel 65%-a élt kereskedelemből, 21%-a pedig iparos volt. Az értelmiségiek, községi alkalmazottak közel 6%-ot tettek ki. Az első fejezet alfejezeteiben a befogadók perspektívájából ismerhettük meg a megtelepüléstől az úrbéri korszak végéig a zsidó közösség fejlődését. A következő, második fejezet perspektívát vált, és a befogadottak életvilágát tárja az olvasó elé. Itt olvashatunk a zsidó vallási, oktatási és szociális intézményrendszer kialakulásáról és 19. századi fejlődéséről. Az első zsidó vallási intézmények már az 1760-as években létrejöttek, majd 1799/1800-ban felépült a veszprémi zsidók zsinagógája is (az új jóval nagyobb méretű zsinagógát 1865-ben avatták fel). A közösség 1840-ben megvásárolta azt a telket, amelyen a zsinagóga állt, ezzel pedig kialakult az úgynevezett zsidó udvar. A zsinagóga mellett kapott helyet az iskolaépület a tanítói lakással együtt, a rabbilakás, a két sakter lakása, és feltehetően mészárszék is működött itt. A zsidó községről szóló alfejezet részletesen foglalkozik az 1785-ben elkészült szabálygyűjteménnyel, amely a belső, vallás- és hitéletgyakorlati előírásokat tartalmazta. Ezek az előírások kötelező érvényűek voltak a község tagjaira nézve. Olvashatunk továbbá a választott községi elöljárókról és a fizetett községi alkalmazottakról, valamint a zsidó hitéletről és a belső, közösségi konfliktusokról. A könyv harmadik fejezete, megannyi alfejezettel, a veszprémi zsidóság 1848/1849 utáni történetét tárgyalja a holokausztig. Itt már nemcsak a befogadás, hanem a kirekesztés első mozzanatai is megjelennek, hiszen a két világháború közötti korszak történéseire is reflektálnak a szerzők. Az úrbéri viszonyok megszűnését követően a zsidók veszprémi integrációja felgyorsult. Külön alfejezetek foglalkoznak a zsidók jelenlétével a kereskedelem és az ipar különböző területein (vállalkozások, kávéházak, gyáripar). Ugyanakkor ezek a fejezetek megmaradnak a lokális, szűk fókusznál, alig van rálátásunk arra, hogy ténylegesen milyen szerepet is töltöttek be a zsidók a város gazdasági életében (például az ipari egységek teljesítménye, a foglalkoztatottak száma, a tőke arányos megoszlása az izraeliták, illetve a keresztények között a különböző ágazatokban). Ebből a fókuszból némileg a zsidó városi elitről szóló alfejezet lép ki. Mindamellett, hogy vármegyei összehasonlításban is láthatjuk a zsidó virilisek számának és arányának az alakulását, néhány zsidó család generációkon átívelő gazdasági felemelkedéséről is olvashatunk. A kereskedő és iparoscsaládok, valamint a szakértelmiségiek (ügyvédek, orvosok) pályájának, a város társadalmában elfoglalt helyüknek és társadalmi megbecsültségének a megrajzolása színesebbé teszi az elemzést, és a veszprémi kötődésű olvasóknak szubjektív fogódzókat is felkínál. Ellentétben az úrbéri korszakkal, a zsidó község/hitközség polgári kori fejlődését, azaz magát az 1848 utáni „belső”, zsidó életet a könyv együtt tárgyalja a zsidók befogadó környezetben betöltött szerepével. Érdemes lett volna külön fejezetet szentelni a polgári korszak zsidó belső életvilágának, vagy pedig a második fejezetbe folytatólagosan beépíteni azt. A második opció esetén jobban kirajzolódhatott volna az a folyamat, amelynek során a zsidó község hitközséggé alakul át. Megmaradt volna a folytonosság az elöljárók, rabbik, szociális és oktatási intézmények fejlődésének megrajzolásakor is. így például csak a harmadik fejezet negyedik alfejezetében esik szó az 1812-ben ala
