Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Recenziók
384 Recenziók funkciója, a városi hálózatok ugyancsak sokakat foglalkoztattak, ezzel összefüggésben egyre több városról készült városatlasz. A mai Ausztria területére eső városok kutatásáról a már említett Ferdinand Opll írt, aki a Bécsi Városi Levéltár mellett a Ludwig-Boltzmann-Instituts für Stadtgeschichtsforschung vezetője volt, így maga is részt vett a várostörténeti kutatások alakításában. Az osztrák várostörténet-írás a némettel szimbiózisban fejlődött, a Turns hatására esetenként a művészettörténet erőteljes befolyása érhető tetten. A városi élettér bemutatása, a búcsúk és körmenetek, egyes intézmények, például egyetemek vizsgálata, a városok életét befolyásoló főurak, valamint a tipikusan városlakó zsidók szerepének részletezése mellett újként megjelentek a ma embere számára rendkívül aktuális infrastruktúra (pl. vízellátás) és a természettörténet kérdései. Míg a német és az osztrák várostörténet fő csapásirányai azonosak, addig a többnyelvű Svájc speciális helyet foglal el. A hagyományosan városias jellegű szövetségi állam eltérő régiói nemcsak más nyelvterülethez, kultúrkörhöz tartoztak, hanem esetenként a város fogalma sem volt azonos. Thomas Manetsch tanulmányából megtudjuk, milyen nehéz mérleget vonni egy olyan ország várostörténészeinek két évtizedes munkájáról, ahol egyrészt a várostörténet sok évtizedes hagyományra tekint vissza, s bizonyos diszciplínáktól, mint a gender vagy a társadalomtörténet, elválaszthatatlan, másrészt a német-francia-olasz nyelvű tudósok jobban ismerik a saját kultúrkörükbe tartozó kollégáikat, mint a saját országukon belüli más nyelvet beszélő társaikat. A német kultúrkörben a nagyvárosok és a nagyvárosi élet mellett egyre többen kezdtek el a közepes méretű városokkal, sőt a kisvárosokkal foglalkozni. A svájci német és az osztrák történészek körében ugyancsak kedveltté vált a közepes, valamint a kisvárosok tanulmányozása, s ezzel összefüggésben a városi-központi funkciók vizsgálata. Különösen érdekes ebből a szempontból Svájc, ahol a nagy városállamok mellett bizonyos területeken a kisebb városok domináltak, de sok volt a mezőváros, illetve léteztek olyan erődített települések, amelyek jogi értelemben nem voltak igazi városok, mégis egy-egy ritkábban lakott területen, az adott völgyben központi funkciót láttak el. A kisvárosok nagy jelentőségét mutatja, hogy a második kötetben Stefan Inderwies ezzel a címmel külön tanulmányt szentelt a Holsteinben folyó kutatások módszertani problémáinak, Nina Kühle pedig Württemberg középkori kisvárosaival kapcsolatban tette meg ugyanezt. Egyértelmű, hogy az 1990-es évek politikai fordulatai a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremtettek a nemzetközi együttműködések számára. Országonként változó azonban, hogy mennyire tudtak bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. A csehországi kutatóknak tanulmányaik alapján ez rendkívül jól sikerült, sokszínű, a nyugat-európai trendeket gyorsan követő várostörténet-írás alakult ki náluk. Városi régészet, ikonográfia, nők a városi életben azok a megközelítések, amelyek népes követőtáborra találtak a cseh, a morva és a sziléziai városok kutatóinak körében. Urszula Sowina és Zdzislaw Noga megítélése szerint a nyugat-európai irányzatok már a rendszerváltás előtt hatottak a lengyel középkorászokra és kora újkorászokra, így az ő történetírásukban éles fordulatról nem beszélhetünk. Az interdiszciplináris együttműködésnek, például a Lengyelországban kiemelt jelentőségű városatlaszok kapcsán a topográfusokkal, régészekkel, már nagy hagyományai voltak. Andrzej Klonder tanulmánya a középkori és a kora újkori lengyel városok anyagi kultúrájának vizsgálatáról azt bizonyítja, hogy a lengyel
