Kenyeres István (szerk.): Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv XV. - Urbs 15. (Budapest, 2021)
Az érdekérvényesítés eszközei
Jeney-Tóth Annamária: „Expediáitűk a Fejérvári Gyűlésre uraimékat”...157 Piacon és a Széna utcában is háza,132 szőlője Brétfőben. Wendrich, vagyis Kerekes Pál háza mellett sütőházzal is rendelkezett, bár 1632-ben lefolytatott perében az szerepel, hogy annak valódi működtetéséhez a tanúvallatás időpontjában még nem jutott el.133 Linczegh János Emlékiratában részletesen leírta az „örökségei”-t: a Piacon álló háza mellett a Híd utcában két másik házzal rendelkezett, valamint egy házhellyel a Szappan utcában; Kőmálon, Hójában, Túzokmáiban, Brétfőben, Hendelyben, Fenesen házhelye volt, ezenkívül szántóföldekkel és majorokkal bírt.134 Puelacher Istvánnak volt talán az itt említettek közül a legmagasabb számú ház a tulajdonában, ugyanis 1630-ban négy háza volt, melyekben bérlők laktak, emellett a Parókia ház közelében, a szabó céh háza mellett bérelt házat a főtéren családjának. Házai mellett Fenesen és Brétfőben szőlője volt.135 1648-ban már özvegyét említik, illetve lányát, Barbarát, aki Csanádi Antal felesége lett.136 Szakái András a Közép utcai fertályban lakott, majd az Ovárban is vásárolt házat. Samariai Jó Mihály háza a Torda utcában állt.137 Gyermekei is a városban éltek, és egy időre Mátyás király óvári - ekkor adómentességet jelentő - szülőháza is egyik utóda tulajdonába került.138 Váradi Miklós több házzal, házrésszel bírt a városban. A Farkas utcai fertályban, a Széna utcában Kathonay Mihályné házát vette meg 1622-ben, és ebben a házban 1647-ig minden évben 6 dika adót róttak ki rá.139 FFgyanebben a negyedben a falakon kívül is volt Váradi Miklós nevén egy ház.140 1636-ban a Közép utcai fertályban, a Király utcában is rendelkezett házzal, ezért fél dika rovatait fizetett.141 A többiek városi házon kívül vármegyei portiókkal is rendelkeztek. így Csanádi Antalnak Doboka megyében, Ugróczon volt jobbágya142 felesége, Pathay Zsófia révén, aki Hatvani István özvegye volt, és fejedelmi adományként Boérfalva portiót bírta.143 Csanádi halála után özvegye a kolozsvári Farkas utcai fertályhoz tartozó házban élt és adózott. A boérfalvi jószág kapcsán több 132 EREL C 2 A 25.bb. 3-5. 1653. május 5. 133 Jeney-Tóth 2004. 65. p. 134 Linczigh 1990. 195-200. p. 135 Kovács Kiss 2012. 76, 98, 250, 291. p. 136 MNL OL F 15 Prot. 32. 22v-23v. 1648. július 29. 137 ErdKirKv DVD 2012. 166. 138 Lupescu 2012. 26. p; Kovács Kiss 2008. 63-65. p. 139 KvSzám 17b/XXVI. 29, XXVII. 29. XXVIII. 29; XXIX. 27; XXX. 28; 21 a/I. 57, 131. 189, 247, 305, 356, 408, 458, 510; 22/III. 827; 23/IV. 33; 23/XIII. 33; 24/VIII. 33; 25b/III. 30. 140 Váradi Miklós - Luporum Extra Moenia, Ultra Fossam Delszer utcza. KvSzám 21a/I. 526. 1636 (1/2); 22/III. 842. ('A); 23/IV. 52; 24/VIII. 51; 25b/III. 49. 141 Közép utcai fertály (Media): Király utca, Váradi Miklós 'A. KvSzám 20/VII. 514. (1636); 22/III. 764.(1639). 142 MNL OL F 15 Prot. XXIII. 99. r. 1629. május 21. 143 ErdKirKv DVD 117b-l 18b. 1634. április 27. 21. kötet.