Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)

Tanulmányok - Bodovics Éva Judt: Kié itt a (köz)tér? A folyómeder mint köztér használatának gyakorlata Miskolcon a 19. század végén

Bodovics Éva Judit: Kié itt a (köz)tér?

81

derbe semmilyen szemetet nem lehet dobni, a meder fölé kilógó építményeket (ámyékszékeket, épületrészeket) azonnal el kell távolítani, a malomkerekeket alulcsapósra, a gátakat pedig lebuktathatóra kell átalakítani, s a sikeres végrehajtás érdekében szigorította a rendőri ellenőrzést.41 Csupa olyan intézkedés rövid határidőn belüli végrehajtása mellett kötelezte el magát a városvezetés, amely lényegében az egész város lakosságát érzékenyen érintette. Sokaknak a megélhetését veszélyeztették az új rendeletek, másoknak az addigi szokásait változtatták volna meg. Bármennyire is a közjó vezérelte tehát e döntések meghozatalát, nem mindenki fogadta örömmel. A városvezetés azzal a nehezen érthető helyzettel találta szembe magát, hogy az 1878-as árvíz tragédiájának ellenére továbbra is voltak olyanok, akik visszatértek megszokott, árvízi szempontból felettébb veszélyes víz- és mederhasználati gyakorlatukhoz. Alig múlt el a veszély, máris megjelentek az ideiglenes, pallókból épített átkelőhelyek, újból elszűkítették a medret, csakhogy több víz jusson a malomkerékre, s az újonnan szabályozott patakok partján ismét megjelentek a szemétkupacok.42

Víz- és mederhasználat átalakulása

A korábbi vízhasználati szokások megváltoztatása nem ment egyik napról a másikra. Évekre volt szükség ahhoz, hogy a városvezetés határozott fellépése, a rendőrök számának növelése és a bírságpénzek emelése révén az intézkedéseket a gyakorlatban is foganatosítani sikerüljön.

Az intézkedések többsége az árvízvédelmet szolgálta, de a korszak egyik meghatározó diskurzusához igazodva a város közegészségügyi állapotainak javítása is hangsúlyossá vált. A városvezetés felkérésére a higiéniai állapotokat szakértők térképezték fel. A felmérés eredménye lesújtó volt: a városban rendkívül magas volt a halálozási arány, különösen a 7 éven aluliak körében, ami több tényező mellett a higiéniai viszonyok siralmas állapotára, valamint a nem megfelelő ivóvízminőségre volt visszavezethető.43

A jelentésből egyértelműen kitűnt, hogy a rossz minőségű, sőt egészségre veszélyes ivóvíz oka a trágya felhalmozása a kutak mellett. Ugyanis a trágyalé gyorsan leszivárgott a nem elég mélyen fúrt kutakba, így szennyezve annak vizét. Következésképpen nem csupán a trágyahalmoktól kellett mielőbb megszabadulni, ezentúl a kutakat is mélyebbre kellett fúrni az addig megszokottnál.

41 MNLBAZMLlV.1905.b 280/1882.

42 MNLBAZMLIV.1905.C 4980/1881.

43 MNLBAZMLIV.1902.C 36/1885.