Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Bodovics Éva Judt: Kié itt a (köz)tér? A folyómeder mint köztér használatának gyakorlata Miskolcon a 19. század végén
70 Tanulmányok árvízzel kellett szembenéznie a város lakosságának, köztük a katasztrofális 1878-as augusztusi árvízzel. Ez utóbbi számos modem vívmányt elpusztított, ugyanakkor lehetőséget is teremtett a nem megfelelő gyakorlatok megváltoztatására. Az árvizek miatt a korszakban jelentősen átalakult a városvezetés hozzáállása a vízhasználathoz, valamint a higiéniai és biztonsági kérdésekhez. Újfajta szemléletét azonban nem volt egyszerű elfogadtatnia a város lakosságával, és ez számos konfliktussal járt. A kitűzött cél eléréséhez évekig tartó küzdelemre volt szükség. A továbbiakban röviden bemutatom a patakok szerepét Miskolc életében, majd a víz- és mederhasználat kapcsán jelentkező konfliktusokon keresztül a használat módjára és az ahhoz kapcsolódó elképzelésekre térek ki részletesebben, végül pedig ismertetem, miként alakult át a víz- és mederhasználat az 1878-as nagy árvíz után. A patakok szerepe a város életében A 19. század folyamán két patak gyakorolt jelentősebb hatást Miskolc életére: a Pece-patak(ok) és a Szinva. A Sajó ebben az időszakban még nem meghatározó tényező, bár a város a folyó mellett lévő városi földbirtokok védelmében kénytelen volt pénzt áldozni a partvonal karbantartására. A Pece és mellékágai nem rendelkeznek állandó vízforrással, ezért medrük alapvetően a csapadékvíz levezetésére szolgál. Aszályos időszakban viszont az üres patakmeder a lerakodott iszapréteg és a szeméthalmok miatt sok problémát okozott a városvezetésnek. Vagyis lényegében a Szinva az egyetlen olyan vízfolyás ebben az időszakban, amelynek sokoldalú hasznosítása lehetséges volt. Hegyi patak lévén a Szinva nem volt alkalmas személy- és áruszállításra, de a város lakossága számos módon profitált belőle. Ipari felhasználás A Szinva vizét több iparág hasznosította a 19. század utolsó harmadában. A legnagyobb vízfelhasználók a patakra települt vízimalmok és az ezekhez kapcsolódó egyéb malmok (kása-, dara-, kalló-, gubicstörő malom) voltak. A malomipar kiterjedt volta miatt a Szinva vizének nagyobb részét a mesterséges malomárkok fogták fel, míg az anyamederben éppenhogy csak csörgedezett a víz. A láncra fűzött gyöngyszemekként elhelyezkedő malmok a hatékony működés érdekében nemcsak egymással, hanem a többi vízfelhasználóval is kooperációra kényszerültek.
