Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Bodovics Éva Judt: Kié itt a (köz)tér? A folyómeder mint köztér használatának gyakorlata Miskolcon a 19. század végén
Bodovics Éva Judit: Kié itt a (köz)tér? 71 A malmokból sokat profitált a város, hiszen azok nem csupán a városlakók igényeit elégítették ki, hanem a környékbeli települések lakóiét is. Ugyanakkor jelentős veszélyforrást is jelentettek két tekintetben is. Egyrészt a malomépületek - az alapot nem számítva - fából épültek, így könnyen lángra kaphattak egy-egy tűzeset alkalmával, ráadásul az őrlés közben könnyen keletkezhetett tűz, így maguk is a veszély okozói lehettek. Másrészt nemcsak a tűz, hanem a víz miatt is könnyen a város pusztulását okozhatták, tudniillik a malomszerkezetek és maguk a malomépületek is potenciális torlasszá válhattak áradás alkalmával. Az így létrejött gát miatt a víz nem tudott lefolyni, s medréből kiöntve pusztította a környéket. Ugyancsak nagy mennyiségben használták fel a Szinva vizét a meder mellé, illetve fölé települt mészárszékek, vágóhidak. A vizet a vágás előtt az állatok megtisztítására, majd a vágás után a belsőségek, vér lemosására használták, de előfordult az is, hogy a húst is Szinva-vízzel tisztították meg. A városi szabályzat szerint a zsigereket és a vért a Szinvába kellett mosni, hogy azt a patak vize mihamarabb kivigye a városból.2 Ezért volt praktikus a patak fölé épített kiugrás, hiszen az ott leölt állat a deszkázat között minden egyenesen a Szinvába csurgóit le. Amellett, hogy ez a gyakorlat számos higiéniai kérdést felvet, a vágóhidak is - hasonlóan a malmokhoz - könnyen árvizek okozói lehettek azáltal, hogy a cölöpökben fennakadó tárgyak elállták a víz útját. Harmadikként említhetjük a nagy vízhasználó iparágak között a takácsokat, akik a bőr kikészítéséhez és az anyagok festéséhez használták a patakvizet. Műhelyeik éppen ezért a lehető legközelebb feküdtek a parthoz. A bőrgyártás a csizmadia iparral összekapcsolódva Miskolc iparának meghatározó részét jelentette. Vízfogyasztásuk és jelentőségük mértékére utal az, hogy 1878-ban a Szinva medrének kitisztítási költségét 40-60% arányban osztották fel a tímármesterek és a malomtulajdonosok között.3 Az előbbiekhez képest kisebb tételben, de még mindig rendkívül sok vizet felhasználva jeget is állítottak elő a Szinva vizéből. Rekreáció, szórakozás A Szinva vize azonban több volt, mint pusztán gazdasági erőforrás. Ez a kis patak számos rekreációs lehetőséget is kínált a városlakók számára. A nagy vízfelhasználók közé tartoztak a fürdők, amelyek egy része rituális célokat szolgált 2 Rendőri szabályrendelet 1874. 3 MNL BAZML IV.1905.a 621/1878, 774/1878, 921/1878.
