Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)

Recenziók

Keller Márkus: Szocialista lakhatás? A lakáskérdés az 1950-es években...307

családi házak magas arányát az ország lakásállományában, valamint a közművekkel való ellátottság és komfortosság általánosan alacsony fokát. Azaz igazolja a laksűrűség csökkentését és a közművesítés szükségességét mint a szocialista lakáspolitika deklarált céljait, de előrevetíti a családi házban szocializálódott emberek lakásba költöztetésének későbbi szociológiai és csoportmentalitásbeli problémáit is. (Ezen a ponton hangsúlyos Keller állítása, miszerint a szakmai és politikai érvek mellett a lakásépítési terveket alig befolyásolták a lakásra szoruló emberek preferenciái, véleményei.)

A harmadik fejezet a lakáspolitika megvalósításának anyagi fedezetét, a lakásépítés finanszírozásának kérdését tárgyalja. A lakásépítésre szánt anyagi ráfordítás (a hadiipari és nehézipari beruházásokhoz képest) viszonylag alacsony mértékű volt, és ennek következtében a takarékosság, a gyorsaság és a minőség szempontjai közötti konfliktus kiélesedett. Később vált egyértelművé, hogy mindezt a tervezési folyamat hiányosságai, szakszerűtlensége tovább súlyosbították. Keller a lakásépítés finanszírozásának nehézségeihez kötve tárgyalja a lakások tulajdonviszonyának kérdését, a lakástulajdon megszerzését segítő, illetve a bérlakást elérhetővé tevő lépések politikai jelentőségét. A fejezet tárgyalja a bérlők és albérlők helyzetét a kommunista hatalomátvétel óta államilag uralt bérlakáspiacon, majd a magánlakásépítésre adott állami támogatások mértékét és a támogatási rendszer hiányosságait. Keller állítása az, hogy az ötvenes évek magyar lakáspolitikája (a nyugati jóléti államok lakásprogramjaival ellentétben és a szocialista államok jelentős részétől is eltérve) nem kísérelte meg a lakáshoz juttatást a társadalmi integráció eszközeként használni, hanem a társadalom egyes csoportjait (ipari munkásság, értelmiség) jutalmazta, míg másokat (a mezőgazdasági munkásokat) ha nem is büntetett, de figyelmen kívül hagyott.

Ebből a tézisből lép tovább a szerző a negyedik fejezetben, amikor a lakásszükséglet tipizálását és a lakhatás által megteremthető-megteremtendő szocialista életmódot tárja fel. Keller először az építész szakma által a gazdasági, társadalmi és politikai helyzet ismeretében megrajzolt, ugyanakkor bátor és kísérletező kedvű típusterveket vonultatja fel, majd ezekkel szembeállítja a sokkal normatívabb, leegyszerűsítőbb, hivatalos narratívába illeszkedő terveket, amelyek a különböző társadalmi csoportok ideális lakhatási körülményeiről születtek. Az ideális lakás milyenségének tisztázását (még a megvalósítás, vagy akár a részletes tervezés konkrét nehézségei előtt) már az is meghiúsítja, hogy a tervező pontatlanul definiált és nehezen összeegyeztethető szempontokat kényszerül követni. A család nagysága, a gyermekek száma szerinti tervezés mást követel meg, mint a hivatalos diskurzus által megszabott foglalkozási kategóriák szerinti bontás, mely a társadalmat összesen négy csoportra, mezőgazdasági munkásokra, bányászokra, ipari munkásokra, illetve értelmiségiekre osztja fel: nem sokkal tagoltabb vagy haladóbb a Horthy-korszak domináns társadalomfelfogásánál. Itt Keller újfent nyilvánvalóvá teszi a falusi, paraszti lakhatás elhanyagolásának mértékét, melyet már az első fejezet falu-város ellentétében és a harmadik fejezetben említett állami építkezési támogatások egyenlőtlen elosztásában megjelenített. Keller hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági munkásoknak tervezett ideális ház, miközben egyes korábbi tervek szerint még mintha egy autentikus (paraszti?) építkezési és lakhatási kultúra megőrzésére törekedne, feltételezi, hogy a vidéki mezőgazdasági munkásoknak egyszerűen