Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
Tarik Cyril Amar: The Paradox of Ukrainian Lviv 301 munista párt első titkára is meglátogatta műhelyét, és nagy jelentőségűnek minősítette a munkát, amelyhez támogatást ígért, bár hozzáfűzte, hogy ez politikailag nehéz kérdés. 1945-ben a műhelyt az Ukrán Építészeti Akadémia hatáskörébe vonták, ukrán igazgatót állítva Witwicki fölé annak érdekében, hogy egy inkább ukrán szellemű modell készüljön. 1945-1946-ban nagyrészt lezajlott a lengyelek kitelepítése, és ilyen körülmények között Witwicki sem kívánt maradni, de élete munkáját félbehagyni sem, kérelmet nyújtott be tehát, hogy távozhasson és a kész állapothoz közelítő modellt is elvihesse Lengyelországba. 1946 áprilisában a modellt állami tulajdonná nyilvánították. Az ügy egészen Sztálinig jutott, Witwicki végül engedélyt kapott a modell elvitelére, ez azonban helyben is ellenállásba ütközött. 1946 júliusában Witwicki máig fel nem derített hátterű gyilkosság áldozata lett, amely mögött sokan az NKVD kezét sejtik. Az özvegy végül Lengyelországba szállíttathatta a modellt, ahol azonban a kommunista rendszer végnapjaiig nyilvánosságtól elzárva, múzeumi raktárban őrizték.3 Az emlékezet és emlékeztetés, legalábbis az I. világháború vége óta, a szó szoros és átvitt értelmében is vérre menő dolog volt Lembergben/Lwowban/Lvovban/Lvivben. A Habsburg-uralom által meghonosított, városképet átformáló klasszicizmus a birodalom bürokráciáját átható, magának civilizációs missziót tulajdonító étosz kifejeződése volt. A Habsburgokkal kezdődött a városnak az a korszaka, amelyben a drámai hatalomváltások során egyfajta séma ismétlődött, amelynek érvényesülését Amar részletesen kimutatja: Lemberg/Lwow/Lvov/Lviv újra és újra olyan hatalmi központ alárendeltségébe került, amelynek szemszögéből nemcsak távoli, de elmaradott, felemelésre, felzárkóztatásra, saját rendjébe való integrálásra és ennek érdekében mélyreható átalakításra szoruló helynek minősült. A szovjetek is úgy vélték, ők hozzák el a Molotov-Ribbentrop paktum eredményeként megszerzett Nyugat-Ukrajna számára a modern civilizációt: Hruscsov 1940-ben, az ukrán párt központi bizottságának ülésén arról beszélt, hogy a Kárpátok hegylakói életükben először láttak autót, amikor bevonult a Vörös Hadsereg. Nem telt el két év, és Nyugat-Ukrajnából ismét Galícia (Distrikt Galizien) lett a Lengyel Főkormányzóság alárendeltségében. Urai olyan átmeneti zónának tekintették, amely összeköti, és egyben elválasztja az elmaradott szláv Kelet-Európát a felsőbbrendű, németek által dominált Mitteleuropa tói. A Lembergre visszanevezett várost mint Európa „védfalának” egyik pillérét minősítették, amelynek mitteleuropai múltja garantálja a jövőjét, bár a magasabb rendű kultúrkörhöz való visszatéréséhez az szükséges - mint Hans Frank főkormányzó mondotta -, hogy a „német ököl” odacsapjon az „öreg zsidó-fészekbe” és „polák-tanyára”. A holocaust Lembergben mindvégig a nyilvános városi térben zajló esemény volt, még a végső fázist, a megsemmisítést sem véve ki: az egyik külvárosban működő - az ulica Janowskáról elnevezett - Janovska munka- és haláltábor, ahol becslések szerint 35-40 ezer embert öltek meg, mindössze félórányi sétatávolságra esett a lembergi operaháztól. 1943 nyarára a várost „zsidómentesnek” nyilvánították, a gettót felszámolták, helyét felégették. Az egyik meghatározó etnikai csoport teljes fizikai megsemmisítése drámai és visszavonhatatlan törést jelentett a város életében, de mint Amar rámutat, a 3 Jelenleg a wroclawi Hala Ludowaban tekinthető meg.
