Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
278 Recenziók két gimnázium teljes diáknépességének „makroadataival” végül is sehol sem számol. Helyette a főszövegben és a függelékben is olyan kimutatásokat láthatunk, amelyek mindig „csak” három osztály (az első, a negyedik és az utolsó gimnáziumi osztály), esetleg valamelyik másik (negyedik, hatodik) évfolyam adatait közlik. A szándék érthető. Hiszen a szerző okkal feltételezi, hogy a reprodukció-integráció-mobilitás háromszögében más-más társadalmi funkciót tulajdoníthattak a szülők a gimnázium különböző fázisainak, s ez a különbség valószínűleg kimutatható az igénybe vevőknek nemcsak földrajzi, hanem társadalmi hovatartozásának megváltozásában is. Ugyanakkor a probléma érzékeltetése felemás módon sikerült. Talán nem ártott volna egy-két mintaév kiválasztásával „generális tablót”, azaz az érintett iskolák diáknépességének egészére kiterjedő összegző táblázatot készíteni. A tárgyalt időszak néhány periódusához kapcsolódó, ilyen teljességre törő táblázat szervesebbé tette volna a földrajzi és társadalmi származási kategóriák és az iskolától elvárt társadalmi funkciók közötti kapcsolatot. Szintén nagy odafigyelést igényel az a megoldás, miszerint következetesen külön táblázatokban, diagramokban lelhetők fel a piarista és az evangélikus adatok - talán nem ártott volna az összehasonlítást mintaévek felhasználásával azonos kategóriák mentén, közös táblázatban elvégezni. A közrendű-polgár-nemes-főnemes kategóriák, majd pedig a foglalkozáscsoportok szerint egyaránt megadott hosszú idősoros, de csak bizonyos osztályokra kiterjedő táblázatok sok esetben valójában meglehetősen kicsiny elemszámból állnak össze. Az evangélikus gimnáziumban eleinte eleve nagyon kevesen tanultak, de a piaristák esetében is 1808-1834 között mindössze 22-35%-os azon diákok aránya, akik szülejének a foglalkozása ismert. Fokozatos növekedés eredményeként 1839 után állapítható meg stabilan az esetek négyötödében a szülő foglalkozása. (Ugyanezt az adatsort többszöri átlapozással sem találtam meg az evangélikus gimnázium esetében. Nyilván a forrásadottságok és az adatgazdagság függvényében egyébként is jóval több táblázat segíti a piarista gimnázium megismerését.) Mindezek alapján az alábbiakban foglalható össze a két gimnázium társadalmi hovatartozás szerinti összetétele. A piarista gimnáziumban 1808-ban a kiemelt vizsgálat tárgyává tett három osztály összesen 266 tanulójának épp az egyharmada rendelkezett polgárjoggal. Ennél néhány százalékkal volt alacsonyabb az arányuk húsz, illetve negyven év múlva, miközben a köztes esztendőkben előfordult az 50%-ot közelítő érték is (pl. 1815-ben). A közrendűek 1808-ban a három osztály diákságának 40, 1828-ban 49, 1848-ban pedig kereken az 50%-át alkották - az 1808-1848 közötti időszakban átlagosan 41% volt az arányuk, a polgároké pedig 31%. A nemesek aránya az 1808. évi 29-ről 20% körülire csökkent, az egész korszakban pedig átlagosan 26%-nyi volt a jelenlétük. Az evangélikus gimnáziumban egészen más arányok körvonalazódnak. Ez akkor is tanulságos, ha a nagyságrendi különbségek miatt helyén kell kezelnünk az adatokat. (Ne feledjük, a piaristáknál 260/450, az evangélikusoknál pedig mindössze 33/118 fős a minta.) Egészen egyértelmű jelenség, hogy az evangélikus gimnáziumban mindössze elvétve tanult egy-két nemesi előjogú diák: sosem érték el a 9%-ot, de általában 3-4% körüli arányban voltak jelen a vizsgált osztályokban a nemesek. A polgárok részesedése sem volt sokkal jelentősebb, 5-20% között mozgott ez az érték. Az evangélikus iskolában tanulók túlnyomó többsége tehát előjog nélküli közrendűnek minősült.
