Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Recenziók
Készéi András: A középfokú oktatás felekezeti változatai... 279 Az ismert foglalkozású szülők tekintetében a Készéi által közölt adatsorok közül a következő összefüggést emeljük ki. A piarista gimnáziumban jól érzékelhető különbségek mutathatók ki a negyedik és a hatodik osztály tanulói összetétele között. Az 1808-ban negyedikes osztályban az értelmiségi családból származók 39, a kereskedővállalkozó családból származók 8, a kézműves szülővel rendelkezők 25%-os arányban tanultak. Ugyanez az osztály két év múlva, a hatodik évfolyamon 42%-ban értelmiségi és 48%-ban tisztviselői-hivatalnok szülőkkel rendelkezett. 1828-ban a negyedikesek 24%-a értelmiségi, 40%-a kereskedő, közel 4%-a pedig kézműves családból származott. Hatodik évfolyamba lépve 1830-ban ugyanez a csoport csupán 23%-ban volt értelmiségi gyökerű, 44%-ban kereskedők, 20%-ban pedig tisztviselők, hivatalnokok gyermekei jártak az osztályba. 1843-ban 28, 23, 23% volt a negyedikesek körében az értelmiségi, kereskedő, illetve kézműves családból származók aránya. Ugyanez a csoport két év múlva, a hatodik osztályban 31 %-ban értelmiségi, 18, illetve 24%-ban pedig kereskedő, illetve tisztviselő szülőkkel rendelkezett. Talán nem az általunk határozottan leegyszerűsített adatkezelésnek köszönhető, hogy markáns tendencia alig-alig körvonalazódik. Az egyértelműnek tűnik, hogy a kézműves szülők gyermekei a hatodik osztályra már jórészt „elfogytak”, s ez összefüggést mutathat a kézműves családok iskoláztatási stratégiáival, szerényebb oktatási céljaival. Az viszont, hogy negyedikben 1808-1848 között miért ingadozott igen széles határok (0-28%) között az arányuk, inkább a szülői foglalkozás ismert és ismeretlen adatainak évenként változó arányával függ össze. Ez azonban ilyen nagy mozgásnál eleve megkérdőjelezi minden további, komolyabb konklúzió levonásának lehetőségét. Az adatsor furcsa módon nem igazolja azt a feltételezést sem, hogy stabilan nőtt volna a korszakban a tisztviselői réteg iskolai jelenléte: a hatodik osztályban 1808-1848 között 11—47% között ingadozott az arányuk, méghozzá a lehető legváltozatosabb görbét leírva. Mindennek persze részint az adott osztálycsoport jobbára alacsony (20-40 fős) létszáma (tehát a bázisszám kicsinysége) és a nem ismert foglalkozású gyerekek változó, de sokszor nagy száma egyszerre lehetett az oka. Fontos összefüggés mutatkozik továbbá annak kapcsán, hogy a felsőbb gimnáziumi osztályokban valamelyest megnőtt a vidéki, Pest környéki diákok aránya. A gimnázium két fele között végbemenő elmozdulás egyértelműen a pesti kézműves, kisebb egzisztenciát fenntartani tudó kereskedők rovására s elsősorban az értelmiségiek, tisztviselők, illetve nagykereskedők javára történt. Különösen erőteljesen érvényesült ez az evangélikus gimnáziumban, ahol ráadásul az önálló felekezeti középiskolával nem rendelkező izraeliták is megtalálták a számításukat. Több mint 80 táblázat és 60 ábra, diagram szolgálja a két gimnázium diáknépességének földrajzi és társadalmi pozícióját érintő rejtett összefüggések feltárását, további mélyelemzését. A kimutatások, adatsorok ezen igen tekintélyes, elismerésre méltó mennyisége önmagában garantálja, hogy a további oktatás-társadalomtörténeti kutatások fontos kiindulópontjául, hivatkozási alapjául szolgál a kötet a következő években, évtizedekben. Ez s az adatsorok mögött meghúzódó elméleti megfontolások meggyőző érveléssel történt kifejtése maradandó alkotássá emelik Készéi András könyvét. Még akkor is, ha utolsó gondolataival maga a szerző is ráerősít a témával régóta foglalkozó recenzens egyik tamáskodó érzésére: mivel a vizsgált korszakban nemhogy csökkent,
