Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Műhely - Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen. A módszerről
Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen 243 a történészt, mint egykor kortársaikat. Az érthetetlen viselkedést nehéz beilleszteni egy koherens portréba, erre valószínűleg maguk az érintettek sem lettek volna képesek, ők sem tudtak volna meggyőző magyarázattal előrukkolni, amelyek indokolták volna különös cselekedeteiket. Erre reflektál Giovanni Levi észrevétele: „A legégbekiáltóbb torzítások számos esetben onnan erednek, hogy történészként egyfajta korlátozott és anakronisztikus racionalitásnak engedelmeskedő történelmi szereplőket képzelünk el. Mindezzel a megszokott életrajzírói hagyományt, valamint saját tudományunk retorikáját követve olyan modellekre vetettük rá magunkat, amelyek rendezett kronológiát, nem változó és koherens személyiséget, tehetetlenkedéstől mentes cselekedeteket és bizonytalankodás nélküli döntéseket kapcsolnak össze.44 A biográfia-írás másik kihívása a tárgyilagosság kérdése, milyen pozíciót foglaljon el a szerző, hogyan őrizze meg az egyensúlyt, hogy se túl közel, se túl távol ne legyen választott hősétől? Jill Lepore amerikai történész a következőképpen fogalmazza meg a műfaj buktatóit: „Kiismerni és írni emberekről, legyenek élők vagy holtak, nehéz feladat. Szükséges megtalálni az intimitás és távolságtartás közti egyensúlyt, miközben a betolakodás határáig kell elmenni a kutakodásban”.45 A kényes egyensúly megteremtése különös pszichológiai intelligenciát igényel az életrajz szerzőjétől, akit érzelmileg is involvál a feladat, személyes viszonyt épít ki azzal, akiről ír. A Beszélő Házak kutatásban arra törekszünk, hogy az életutak egyediségét mutassuk be. Próbáljuk elkerülni a típusosságot, az általunk feltárt életrajzok célja nem a gyakori viselkedésformák bemutatása. Nehéz megmondani, hogy a biográfiák egyes mozzanatai mennyire jellemzőek vagy kivételesek. Amikor a történész azt mondja, inkább különös vagy meglepő, a forrásokból szerzett benyomásaira, megérzéseire, nem pedig egzakt statisztikai elemzésre alapozza kijelentését. Az életrajzok elkészítésekor kitüntetett figyelmet fordítunk a kontextus, a miliő rekonstrukciójára. A biográfia sajátos, az életutat elbeszélő írásmódként először a 17. században jelent meg. Évszázadokon keresztül a történetírás és az irodalom mostohagyerekének tartották, a történészek úgy vélték, túlságosan szubjektív és moralizáló műfaj. A reneszánsztól vagy még inkább a felvilágosodástól kezdve a történészek arra törekedtek, hogy a múltat racionális, objektív, empirikus módszerekkel vizsgálják. A professzionális történetírás színre lépésével az életrajz különösen alkalmatlan műfajnak tűnt a történészek szemében. A távolságtartó viszonyulás egészen az új irányzatok felbukkanásáig, az 1970-80-as évekig 44 Levi 2000. 82. p. 45 Lepore 2001. 129. p.
