Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Műhely - Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen. A módszerről
Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen 237 A közelmúltig a joggyakorlat, a büntetőügyek vagy az egymással perlekedők tanulmányozása kevés figyelmet kapott a társadalomtörténet-írásban. Ennek egyik oka, hogy a 20. század legjelentősebb történetírói iskolája, az Annales követői alábecsülték a jogélet társadalmi és kulturális jelentőségét. Az európai levéltárakban őrzött hatalmas bírósági iratanyag többségében érintetlen, modem szempontú történeti vizsgálódás tárgyát nem képezte, legfeljebb szórványosan tárta fel és használta az elmúlt évtizedek történetírása. A jog sokáig a jogtörténészek territóriuma volt, érdeklődésük középpontjában elsősorban a törvények magyarázata, a változások értékelése, a jogi intézmények felépítése és működése, illetve a jogi eljárások szerkezete állt. Azonosították a normatív jogi struktúrákat, de figyelmen kívül hagyták a bírósági eljárást, a tényleges pereskedést, amelynek tanulmányozása lehetőséget adott volna sorsok, élettörténetek megismerésére. így azzal sem foglalkoztak, hogy a jogi struktúrák milyen hatást gyakoroltak az egykori társadalomra, az emberek közötti viszonyokra, illetve, hogyan viszonyult egymáshoz a jogi szabályozás és a hétköznapi joggyakorlat. A jogi antropológia mint szemlélet elsősorban az angolszász tudományos életben terjedt el.30 Az úgynevezett eljárás-paradigma (processual paradigm) követői a jogi intézmények és a mindenkori szabályok értelmezése helyett a hétköznapi jogéletet, a joggyakorlatot, a jogi eljárásokat vizsgálják. Abból indulnak ki, hogy a konfliktus minden emberi együttélés természetes velejárója, a legfőbb kérdés, hogyan érvényesíti az egyén az érdekeit, hogyan használja ehhez a jog adta lehetőségeket. A „rend” nem előre meghatározott elveket követő struktúra, hanem a közösség tagjai által kimunkált, folyamatosan változó környezet. Az eljárás-paradigmát követő jogantropológusok felfogása, a statikus, szabályokra összpontosító szemlélethez képest dinamikus, a vizsgálat középpontjába az egyént, az egyéni jogérvényesítés sajátos útjait, a konfliktusok megoldásának módozatait állítja. Nagy hangsúlyt kap tehát az egyéni kezdeményezés, döntés, személyes stratégia, ezért a jogi antropológia eme irányzatának művelői gyakran a mikrotörténészekhez hasonló kérdéseket vetnek fel, s akárcsak történész kollégáik, eljutnak a norma és gyakorlat kapcsolatának problémájához. A városi polgári életutak vagy a városban élő, hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodó, esetleg éppen jogi ügyeket bonyolító nemesek, arisztokraták biográfiái nyomába eredő történészre hatalmas és gazdag forrásanyag kiaknázása vár. A drámai, nagy vihart kavart, politikailag hírhedt vagy híres szereplőkkel 30 A jogi antropológiáról készített rövid összefoglalómat ld. Mátay 2004. 262-265. p. Erről bővebben ld. Comaroff-Roberts 1981. 5-17. p; Roberts 1979. 11-29. p; Cerutti 1995. 127-149. p. (magyarul Cerutti 2000.)
