Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Műhely - Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen. A módszerről
Mátay Mónika: Beszélő Házak Kőszegen 235 Az életutak rekonstrukciója során nagy hangsúlyt fektettünk a pálya kimunkálásának bemutatására, Stephen Greenblatt kifejezését kölcsönözve, a self-fashioning, azaz a „én-alakítás”, „én-formázás” nyomon követésére.25 Schey Mózes Izrael, a város jótevőjeként emlegetett Schey Fülöp apja a közeli Lackenbachról (Lakompak) tette át székhelyét és alapított családot a nagyobb üzleti lehetőségeket ígérő, polgáriasultabb Kőszegen.26 Az áttelepülés nagy lépésnek számított, és számtalan nehézséggel járt. Az apát még házalásért büntette a tanács, a reformkorban, majd különösen a kiegyezést követő években karriert építő Fülöp sikeres terménykereskedő, a helyi Takarékpénztár alelnöke, majd elnöke volt, zsinagógát épített, óvodát alapított, a kőszegi tanács tagjává választották, az uralkodó koromlai előnévvel nemesítette. Kristóf Ágota férjével, néhány hónapos kislányával és egy szótárral felszerelkezve az 1956-os forradalom bukása után lépte át a határt, emigrált, később kétszer is elvált, az anyanyelve helyett franciául kezdett írni. Alapvetően fontos, meghatározó döntéseket hozott, tudatosan formálta az életútját. Ugyanezt tette a város krónikása, chernelházi Chemel Kálmán, aki a világosi fegyverletétel után nem vállalt hivatalt, hanem birtokára visszavonulva természettudománnyal és történetírással foglalkozott. A legendás tanáregyéniség, Horváth László alias Tapi bácsi édesapja elvesztése után, már tizennégy éves korától magáról gondoskodott.27 A Pázmányon szerzett magyar-francia-latin szakos tanári diplomát, majd doktorált, de stabil állása nem volt, ezért jelentkezett a katonai alreál álláshirdetésére. Választása egész további pályáját meghatározta. Görög Dénes, a szombathelyi kórház főorvosa sorsdöntő lépésre szánta el magát, amikor a német megszállás után néhány héttel alig tíz éves fiát, Sándort a kőszegi Missziósházba küldte. Linksz Arthur szemészorvos, a kőszegi rabbi fia az Anchslusst követően, felesége rábeszélésére amerikai vízumért folyamodott, a házaspár kivándorolt az Egyesült Államokba. Görög Sándor és Linksz Arthur is a holokauszt túlélői között van. A legapróbb kérdésfeltevésektől el lehet jutni a glóbuszra vonatkozó állításokig - a mikrotörténészek figyelmet fordítanak a rész és egész összekapcsolására, amikor a „cseppben tenger” technikát alkalmazzák. Kőszeg, mint minden közösség, mikrokozmosz, intenzív tanulmányozásával, a részletek felfedezésével globális történelmet írhatunk. Az univerzális folyamatok helyi lecsapódásai, következményei, vonatkozásai egyediek, ezért új értelmezést igényelnek, újragondolásra késztetnek. Hogyan valósult meg a rekatolizáció, mit jelentett a felvilágosodás, hogyan költöznek be és próbálnak érvényesülni a zsidók a 19. 25 Greenblatt 1980. 26 Ld. a Schey családról: Mátay-Söptei 2019b. 201-209. p. 27 Ld. Mátay 2019c. 177-182. p. Az életút elemzéséhez ld. Horváth 2015.