Varga László - Lugosi András (szerk.): URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv XIV. - URBS 14. (Budapest, 2020)
Tanulmányok - Fazekas Zsuzsanna: A szocialista ünnepi tér kialakítása az 1950-es évekbeli Budapesten
182 Tanulmányok A tér birtokbavétele A melléktribünök kérdése már 1951-ben felmerült. Hatezer fősnek szánták őket, a Fővárosi Tanács pedig egy pályázatot is kiírt a tervezésükre,40 de mint megállapították, a beérkezett tervek közül a két legjobbnak minősített sem volt olyan, hogy az „a végleges kidolgozás alapjául” szolgálhatott volna.41 A Fővárosi Tanács VB elé végül 1952 októberében három terv került, közülük „az egyik a teret oszlopcsamokos, a másik árkádos megoldással kívánta lezárni, a harmadik terv alacsony lépcsők felett lényegében kertészeti megoldást mutatott be”. A tervek azonban sehogy sem nyerték el a VB tagjainak tetszését, és egyre inkább kibuktak az egész tér alapvető tervezési problémái. Gebhardt Béla, az egyik tervező azzal védekezett, hogy a moszkvai Vörös téren meredekebb lépcsősorok vannak, amelyek mögött a Kreml fala biztosítja a hátteret, de a Dózsa György útnál, a Városligetben egy lépcsősor idegen elem lenne és megnehezítené a keresztüljutást. Felmerült, hogy a közeli magas és impozáns Hősök teréről érkezve „elszürkülne” a laposra, alacsonyra és hosszúra tervezett melléktribün, holott a nagy térnek keretet kellene adni, hogy ne hasson sivárnak óriási méreteivel. „Önmagában véve ez a nagy terület sivár, ezt tehát valamilyen markáns és szép motívummal össze kell fogni. Ha ez nem lehet építmény, - mert az építmény egyhangú és nem emeli ki a szobrot, - akkor ilyen zölddel kell próbálkozni és a zöld fal elé fehér, architektonikus előkészítő motívumokat kell tenni”. Harrer Ferenc, a városrendezés nagy öregje azt fejtegette, hogy a kialakított tér nem is igazán tér, hanem térség, és „amikor a Sztálin-szobor elkészítéséről szó volt, úgy látszik, nem tételezték fel, hogy annak építészeti környezete legyen, mert ha tételezték volna, akkor az építészeti környezetet is és a szobrot is egy koncepcióba kellett volna állítani és az épületrészek, valamint a szobornak a nagyság-arányait valószínűleg másképen állapították volna meg, mint amilyen szituáció elé ma kerültünk. Ma két adottsággal kell számolnunk: az egyik a szobor, a másik a liget ittléte. [...] Az a veszély fenyeget, hogy a szobor - amely a leglényegesebb része ennek az alakulásnak - el fog mosódni és jelentőségében csökkenni fog. Azt hiszem, hogy ez döntő szempont akkor, amikor a környezet megoldását meg kell választanunk.” A másik tervező, Janáki István felidézte, hogy amikor a Sztálin-szoborról döntöttek, ő már akkor is jelezte, hogy minden méter számítani fog, attól függően, hogy hova kerül a szobor. „Amikor a szobor és a tér méretei ellentmondanak egymásnak, akkor nem 40 BFL XXIII. 102.a.l 1951. szeptember 21. 41 Uo. 1952. március 21.
